Zárszámadás, 1936-1937

Jelentés az 1936-1937. évi zárszámadásról

Indokolások és megj egyzések: /. tétel. A kongresszus iránt a várakozást meghaladó érdeklődés mutatkozott és ott több előadás hangzott el, mint amennyivel az előirányzat számolt. Ezért nagyobb számú előadást és azokat a tervbevettnél jóval több példányban kellett kinyomatni. 2. tétel. A családi hitbizományról és a hitbizományi kisbirtokról szóló 1936: XI. t.-c. végrehajtása már az 1936/37. évben megkezdődött s ebből folyólag oly hivatalos kiszállások váltak szükségessé, melyekről a költségvetés egybeállításakor gondoskodás még nem történhetett. 3. tétel. A gödöllői baromfitenyésztő kísérleti tangazdaságnak, valamint a baromfitenyésztő telepek­nek tárgyévi 82.892 P 85 f bevétele — figyelemmel a költségvetési indokolásban foglaltakra — üzemviteli kiadásokra közvetlenül használtatott fel. /. tétel. A takarmányárak emelkedése, valamint az a körülmény okozta, hogy az állatnevelés és az ezzel kapcsolatos gazdálkodás eredményessége érdekében, valamint a gazdaságtechnikai fejlődésre való tekintettel egyes berendezési és felszerelési cikkek halaszthatatlan beszerzése vált szükségessé. 5. tétel. A költségvetésileg rendszeresített létszámmal szemben a méneskari tisztek csoportjában egy VI. rangosztályú méneskari alezredesi, az állatorvosi tisztviselők csoportjában pedig egy IX. rangosz­tályú alállatorvosi állással több töltetett be. Az említett rangosztályokban ugyanis az előléptetések nem az üresedések, hanem évfolyamok, illetve szolgálati évek szerint történnek. 6. tétel. Külföldi államfő látogatásával kapcsolatban a lótenyésztő intézetek kocsi- és lószerelvényei­nek javítási és kiegészítési, továbbá e szerelvényeknek és a szükséges személyzetnek, valamint lovaknak szállítási költségei okozták. Hozzájárult még, hogy a ménesek alkalmazottai után felmerült kórházi ápolási díjak, iskolai, egyházi s temetési kiadások és a kegyeleti költségek a számításba vettnél többet tettek ki. 7. tétel. A takarmányáraknak az előirányzás óta bekövetkezett lényeges emelkedése és az a körül­mény okozta, hogy az állami mezőgazdasági birtokoktól az előző években a lólétszám emelkedése folytán és fedezet hiányában ártérítés nélkül átvett takarmány vételárának egy része csak a tárgyévben nyert kiegyenlítést.

Next

/
Thumbnails
Contents