Zárszámadás, 1933-1934

Jelentés az 1933-1934. évi zárszámadásról

ISMERTETÉSE A KEZELÉSI EREDMÉNYEKNEK. 57 szemben ugyanolyan összegű, javadalmazás jellegével bíró bevétel áll. A kiadás és bevé­tel e jellegéből önként következik, hogy amennyiben a kiadás az állami közigazgatásnál és a bevétel az állami üzemeknél a valódi kezelésben nyert volna elszámolást, ez a valódi kezelést szükségtelenül duzzasztotta és a valódi kezelés főeredményeinek megítélését megnehezítette volna, mert a valódi kezelésből eredő pénztári felesleg-hiány meg­állapításánál az állami közigazgatás kiadásaiból ezt a kiadást, az állami üzemek bevé­teleiből pedig ezt a bevételt le kellett volna vonni. Ennek előrebocsátása után az átfutó kezelésnek eredményeit a zárszámadás III. része és az V. részében (Pénztári mérleg) foglalt adatok alapján az alábbiakban ismertetem, megjegyezvén, hogy az átfutó kezelés jórészt csupán a számlák közötti for­galmat tünteti fel s túlnyomó részben átkönyvelés útján nyer kiegyenlítést. A kimutatott összegek nagyságának mérlegelésénél ezenkívül még figyelembe veendő, hogy ezek az adatok a posta és postatakarékpénztár üzleti forgalmában, valamint az államvasutak és az idegen vasutak közötti kölcsönös leszámolások forgalmában kezelt összegeket is magukban foglalják : Befolyt Kiadatott előlegek címén 5.393,104.132 P 82 f, 5.399,706.490 P 75 f, idegen pénzek címén 9.148,827.750 „ 44 „ 9.152,143.082 „ 29 „ szállítmányok és ellátmányok címén . 1.952,068.304 „ 72 „ 1.952,068.304 „ 72 „ átszámítások címén 21,844.200 „ — „ 21,844.200 „ — „ együtt . . 16.515,844.387 P 98 f, 16.525,762.077 P 76 f, kiadási többlet 9,917.689 P 78 f. Az átfutó előleg követelés összege : az 1933/34. év elején volt 405,751.715 P 84 f, az 1933/34. év végén 412,354.073 „ 77 „ tehát gyarapodott . . . 6,602.357 P 93 f-rel. Az átfutó idegen pénz tartozás összege : az 1933/34. év elején volt 384,310.131 P 67 f, az 1933/34. év végén 380,994.799 „ 82 tehát fogyatkozott . . . 3,315.331 „ 85 „ Összevetve a követelés és tartozás változását, az 1933/34. év végéig az átfutó kezelésben a követelés tiszta gyarapodása 9,917.689 P 78 f-t tesz, mely összeg egyenlő a fentebb kimutatott kiadási többlettel. Az előlegek az 1933/34. év végén az egyes számlák szerint a következőképen oszlanak meg : a) az állami közigazgatásnál 9,513.884 P 85 f, b) az állami üzemeknél 402,840.188 „ 92 „ együtt . . 412,354.073 P 77 f. A tárcanaplókban elszámolt előlegek főbb csoportosításukban a következők : Bankházaknak kötvények és szelvények beváltására adott ellátmányok és egyéb elszámolandó előlegek 1,079.507 P 80 f, a posta, távirda és távbeszélő cselekvő hátralékai 51,287.407 „ 55 ,.

Next

/
Thumbnails
Contents