Zárszámadás, 1931-1932

Jelentés az 1931-1932. évi zárszámadásról

18 kincstár által a fenti kötelezettség folyómányakép kiegyenlített tartozásukat az államkincstárnak visszatéríteni kötelesek. Ezt a jelentését azóta a legfőbb állami számvevőszék két izben és pedig : az 1928/29. évi állami zárszámadást kisérő jelentésében (lásd ott a 257—260. oldalakon) és az 1930/31. évi állami zárszámadási jelentésében (lásd ott a 338—342. oldalakon) kiegészitette. Ez utóbbi jelentésében részletesen ismertette azt, hogy viszonylatonként mennyit fizetett ki a magyar állani ugy a saját, mint állampolgárai tartozásai fejében az egyes külföldi államoknak, továbbá, hogy az eddigi fizetések levonása után mennyi még az egyes államok clearing-követelése a magyar állammal szemben s végül, hogy a magyar adósok az államkincstár által kiegyenlített tartozásukból mennyit téritettek vissza és a visszatérített összegek betudása után mennyit tesz ki még a magyar adósok tartozása az államkincstárral szemben. Amidőn ez alkalommal ismét utalok az e jelentéseimben foglalt megállapításokra és az azokban közölt tárgyalásokra, szükségesnek vélem, hogy összefoglaló képet adjak azokról a tárgyalásokról, amelyeket azért folytattam, hogy a magyar államkincstárt a magánosok (magyar állampolgárok, stb.) részéről érhető károsodásoktól megóvjam. A magánosoknak az államkincstár által kiegyenlített tartozásuk visszatérítésére vonatkozó módozatokat a trianoni békeszerződés egyes gazdasági rendelkezéseivel kapcsolatos belső elszámolásról szóló 1923: XXVIII. t.-cikk szabályozza. E törvény végrehajtási utasitása, amelynek alapján a behajtás előfeltételéül szolgáló fizetési meghagyások a magyar adósokkal szemben kibocsáthatók voltak, csak 1926. évi junius hó 16.-án adatott ki, bár arra a pénzügyminiszter figyelmét már az 1925. évi junius hó 30.-án kelt átiratomban felhivtam és azt azután is többször szorgalmaztam. A végrehajtási utasitás kiadása iránt inditott tárgyalásaim során a kérdés nagy horderejére való tekintettel kérdést intéztem a pénzügyminiszterhez arra nézve is, hogy a magyar adósokkal szemben a fizetési meghagyások kibocsátását mely okok késleltetik. Reámutattam e tekintetben különösen arra, hogy a késedelem az államkincstár érdekeit jelentékenyen veszélyezteti, mert a háború utáni évek nagymérvű gazdasági megrázkódtatásai és válságai után a normálisnál is lényegesen nagyobb számban fordulhatnak elő oly esetek (csőd, kiköltözködés, stb.), amelyek következtében az államkincstárnak már nem lesz módjában az érdekelt magánfelekkel szemben fennálló, azok tartozásainak kiegyenlítéséből eredő visszkereseti jogát érvény esiteni. A fizetlsi meghagyásoknak kézbesitése e törvény végrehajtási utasításának az 1926. évi junius hó 16.-án történt kiadása után végre kezdetét vette. A Felülvizsgáló és Kiegyenlitő Hivatal azonban ez utasitás megjelenése után sem jutott abba a helyzetbe, hogy az összes magyar adósoknak a fizetési meghagyásokat kiadhassa. Azokra a nagyszámú adósokra vonatkozólag ugyanis, akiknek bármely viszonylatban egyben kompenzálható követelésük is van, a fizetési meghagyások egyrészt a figyelembe veendő árfolyamoknak az 1927 : XXII. t.-c. 7. §-ával történt megállapításáig nem voltak kiadhatók, másrészt a fizetési meghagyások a pénzügyminiszternek