Zárszámadás, 1929-1930

Jelentés az 1929-1930. évi zárszámadásról

88 INDOKOLÁSOK A liENDES KIADÁSOKNÁL. Bár a szükségszerű takarékosság következményeként 1930. évi január hó I.-jétől kezdve az állami gondoskodás határai e téren is szűkebb korlátok közé szoríttattak, a túlkiadás mégsem volt elkerülhető, mert a megszoritásoknak visszaható erejük nem volt s igy az 1929. év végéig felmerült ápolási dijak­ból, valamint a gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök költségeiből a legsürgősebb követeléseket az előirányzat keretein túlmenőleg is ki kellett egyenlíteni, nehogy a kórházak, de legfőképen az érdekelt gyógyszerészek követeléseiket birói úton érvényesítsék. 146. tétel. 2. cim: Közegészségügy. 5. rovat: Ivóvizszerzés. Bár túlkiadás nem merült fel, az 1897 : XX. t.-c. 22. §-ában foglaltak értelmében indokolást igényel, hogy a bicskei átmeneti leányotthon területén létesített kút 38.661 P 40 f-t tevő fúrási költségeiből 27.300 P e rovat hitele terhére számoltatott el. Az állami kútfúró-felszerelés üzemének már kezdettől fogva célja az is, hogy oly községekben, amelyekben a hydrogeológiai viszonyok még ismeret­lenek, tehát ahol a vizkutatás nagy kockázattal jár, feltárásokat végezzen vagy végeztessen oly célból, hogy ezáltal a környékbeli ujabb fúrásokra adatokat szolgáltasson. A Budaörs-Torbágy-Bicske vonulat vízhiánya köz­ismert s az itt eredménytelen vizkutatások már igen nagy összegeket emész­tettek fel. A bicskei mélyfúrás elvégzését tehát, bár erre az impulzust tényleg az ottani leányotthon adta, nem kifejezetten és csupán a leányotthon léte­sítése tette szükségessé, hanem szükségessé tette volna annak létesítése nélkül is az a tarthatatlan helyzet, amely a Bicske-Torbágy-Budaörs vonalon az ivóvízzel való ellátás terén tapasztalható. Minthogy pedig a létesített kút nemcsak a leányotthon, de egyben az egész község ivóvizszükségletét is könnyen fedezi és az ezzel kapcsolatos községi vizmű létesítése egyelőre csupán a megfelelő fedezet hiánya miatt késik, a felmerült kiadások egy része: 27.300 P a fenti rovat hitele terhére utalványoztatott és számoltatott el. A kiadások­nak 11.361 P 40 f-t tevő másik része a hasznos beruházások keretében az „Ivóvizszerzésre" engedélyezett 500.000 P hitelből fedeztetett. 147. tétel. 2. cim: Közegészségügy. Népgondozó kirendeltségek. II. rovat: Dologi kiadások. Túlkiadás 232.303 P 83 f. Az a körülmény okozta, hogy ugy a hazai, mint a külföldi hősi és hadifogoly temetők karbahelyezése az előirányzatnál nagyobb összeget emész­tett fel. Ehhez járultak az orosz és a bécsi háborús veszteségi anyag feldol­gozásával és szállitásával, valamint a jeltelen hősi sirok kereszttel való ellátá­sával kapcsolatos kiadások. A túlkiadás részbeni fedezetéül a minisztertanács az 1929 : XXXI. t.-c. 5. §-ában foglalt felhatalmazás alapján hitelátruházásképen e cim 10. „Sze­mélyi járandóságok" rovatának megtakarításából 20.000 P-t jelölt ki. Meg-

Next

/
Thumbnails
Contents