Zárszámadás, 1929-1930

Jelentés az 1929-1930. évi zárszámadásról

EGYÉB JELENTÉSEK. '255 szükséges kelléke a fürdők létesítése. Fontos érdek a Balaton látogatottságának előmozdítása szempontjából az is, hogy a partmenti községek és fürdőtelepek egymással és a tó medrével a mai kor közlekedési igényeit kielégítő utakkal köttessenek össze, mert azok a községek és telepek, melyek a forgalom út­vonalából kiesnek, a természetes fejlődés feltételeit nélkülözik és visszafejlőd­nek. A fenti okokból volt szükség tehát partvédelmi célokra, fövényfürdő és kőgát létesítésére, műút építésére és községfejlesztésre a felsorolt kölcsönöket engedélyezni. 31. Ivóvizszerzésre az 1927/28. évben előirányzott 150.000 P hitel terhére az előirányzathoz fűzött indokolás szerint a vidéki városoknak és községeknek egészséges ivóvízzel való ellátása céljából engedélyezett állam­segélyek, illetve kivételes esetekben kölcsönök számolandók el. Az 1897 : XX. t.-c. 22. §-a értelmében tehát indokolást igényel, hogy a fenti hitel terhére az indokolástól eltérően az állami kútfúró felszerelés üzembe helyezéséhez szükséges anyagok és szerszámok ára fejében az 1929/30. évben 6.893 P 74 f utalványoztatott. Az állami kútfúró berendezést a községek a nehéz gazdasági viszonyokra való tekintettel díjtalanul kapják meg kút­fúrási célokra s e módon részesülnek állami támogatásban. E módszer alkalma­zásával sokkal több község juthat megfelelő..ivóvízhez, mintha a hitel minden esetben az előirányzathoz fűzött indokolás értelmében kizárólag államse­gélyek, avagy kölcsönök engedélyezése céljára használtatott volna fel. 32. Az 1897 : XX. t.-c. 22. §-a értelmében indokolást igényel, hogy az ármentesitő társulatoknak beruházásokra nyújtandó kölcsönökre elő­irányzott 9,000.000 P hitelből az 1929/30. évi folytatólagos felhasználás során az előirányzat indokolásától eltérőleg más társulatok is részesültek kölcsön­ben és pedig : a) a Kisbalaton vízrendező társulat 200.000 P, b) az Ivánfenéki ármentesitő és belvízszabályozó társulat 75.000 P, c) a Középnyirvíz belvizlevezető társulat 24.000 P, d) a Margittaszigeti ármentesitő és belvízlevezető társulat 80.000 P és e) az Alsó-vasonca patak vizitársulat az 1928/29. évben kapott 60.000 P-őn felül további 20.000 P kölcsönben. Ez eltérések oka az, hogy néhány társulat az előirányzat szerint részükre számításba vett kölcsön egy részéről lemondott s az így felszabadult hitel az év folyamán benyújtott igénylések alapján oly társulatok részére engedélyeztetett, amelyek sürgős vízi munkálatokat végeztek, minélfogva részükre a kölcsön engedélyezés indokolt volt. Ú33. Az 1897 : XX. t.-c. 22. §-a alapján indokolást igényel, hogy a köz­tak és közúti hidak építésére és fejlesztésére az 1928/29. évben előirányzott 6,600.000 P és 4,400.000 P folytatólagos felhasználása során tisztelet-

Next

/
Thumbnails
Contents