Zárszámadás, 1929-1930
Jelentés az 1929-1930. évi zárszámadásról
103 INDOKOLÁSOK A liENDES KIADÁSOKNÁL. A költségvetésben rendszeresített létszámmal szemben mutatkozó túlbetöltések, valamint az a körülmény okozta, hogy az 1929/30. évi költségvetésben a rendszeres állandó illetmények előirányzatánál számitásba vett 2'5%-os évközi megtakarítás nem volt elérhető, mivel az első félév folyamán sem nyugdijazás, sem elhalálozás az állami gazdasági szaktanítóknál nem volt. Túlkiadást okozott az is, hogy évközben több község (város) magasabb lakbérosztályba soroztatott s így az ott alkalmazott tanerőknek az előirányzattal szemben magasabb lakáspénzt kellett utalványozni. Az 1897 : XX. t.-c. 33. §-ában foglalt rendelkezések szempontjából indokolást igényel, hogy az I. „Mezőgazdasági népiskolák" csoportnál a magasabb képesitésü tanerők létszámában a VII. fizetési osztályba sorolt mezőgazdasági iskolai igazgatói és szaktanítói állásoknál két állással, a VIII. fizetési osztályba sorolt mezőgazdasági iskolai igazgatói és szaktanitónői állásoknál két állással, a III. ,,Gyógyitva nevelő iskolák" csoportnál a VII. fizetési osztályba sorolt igazgatói, illetve tanári állásoknál öt állással, a VII. fizetési osztályba sorolt kisegitő iskolai igazgatói állásoknál pedig egy állással több töltetett be, mint amennyi ily állás a költségvetésben rendszeresítve volt. Ezenfelül az I. „Mezőgazdasági népiskolák" csoportnál három 192 P-s igazgatói dijjal, a III. „Gyógyítva nevelő iskolák" csoportnál pedig ugyancsak három 76 P 80 f-s igazgatói dijjal több utalványoztatott, mint amennyi a költségvetésben rendszeresítve volt. A túlbetöltések oka az, hogy az 1927. évi 9.000/M. E. sz. rendeletben a tanerők részére biztosított automatikus előléptetés alapján, a megfelelő szolgálati idővel rendelkező tanerőket a magasabb fizetési osztályba kellett előléptetni. A költségvetésileg előirányzott állások összlétszámával szemben azonban túllépés nincsen. Az igazgatói dijaknál mutatkozó többleteket uj iskolák létesítése, illetve a tanulói létszámnak s ezzel kapcsolatban a beosztott tanerők számának szükségessé vált emelése következtében az 1927. évi 9.000/M. E. sz. rendelet 6. pontja alapján utalványozni kellett. 183. tétel. 16. cim : Bábaképző intézetek. 2. rovat : Dologi kiadások. Túlkiadás 34.880 P. A budapesti bábaképzőintézet a főváros egyik legforgalmasabb intézete. Az 1929. évben 889 szülés, 394 nőbeteg, 3.500 bejáró beteg, 248 nőgyógyászati műtét, 341 szülészeti műtét volt az intézetben. Ezenkivül 45 bábanövendék, 80 orvosnövendék és 88 gyakorló orvos részesült kiképzésben. Emellett figyelembe veendő, hogy a bábaképzőintézetnek elsősorban a bábanövendékek elméleti és gyakorlati kiképzése a főcélja. A bábanövendékek részére tartott előadások reggel 8 órától 13 óráig és 15 órától 18 óráig tartanak. Mindezeket a feladatokat a budapesti bábaképzőintézet oly elhelyezésben kénytelen szolgálni, amely a célnak egyáltalában nem felel meg. Egyemeletes, más célra készült házból átalakított épülete három oldalán 3—4