Zárszámadás, 1928-1929

Jelentés az 1928-1929. évi zárszámadásról

r>2 64 INDOKOLÁSOK A RENDES KIADÁSOKNÁL. megtakarításából 4.000 P-t és az átmeneti kiadásnál e cimnél elért megtakarí­tásból 56.000 P-t, összesen 60.000 P-t jelölt ki. Az 1897 : XX. t.-c. 22. §-a alapján indokolást igényel, hogy e rovaton nyert elszámolást a Balatoni Szövetség Üdülőház Szövetkezetének butorzati tárgyakért kifizetett 319 P 93 f. Az emiitett szövetség által Balatonfüreden létesített üdülőházban ugyanis két szobából álló lakrész és a hozzávaló beren­dezés vásároltatott, melynek összesen 9.206 P 19 f-t tevő vételárából fenti összeg az ez évi kezelés terhére számoltatott el. A miniszter indokolása szerint a kiadást az a körülmény tette indo­kolttá, hogy a nem üzemi ágazatok alkalmazottai semmiféle jóléti intézmény­nyel nem rendelkezvén, a hiány némi pótlásáról ily módon kellett gondoskodni. 96. tétel. 1. cim : Központi igazgatás. 6. rovat : Tengerészeti hivatah tengerésztisztképző és közlekedési tanfolyamok költségeire, valamint bei­hajózási célokra. Túlkiadás 71.908 P 35 f. A Duna hajóforgalmának megszakítás, illetve átrakodás nélkül a levantei államokig való kiterjesztését szolgáló komphajó tervek elkészítésére vonatkozólag a Cantiere Navale Triestino monfalconei hajógyári céggel kötött szerződés szerint járó s a hajógyár által végzett előmunkálatoknak díjazására szükségelt 220.000 líra kifizetése, valamint a komphajó szolgálat­nak a magyar forgalom számára való berendezésével és egyéb előkészü­letekkel kapcsolatban felmerült előre nem látott kiadások okozták. A túlkiadás fedezetére a minisztertanács az 1928 : XXXIII. t.-c. 5. §-ában nyert felhatalmazás alapján hitelátruházásképen a IV. .„Állami adós­ságok" fejezetnél a 3. cim rendes kiadásainak 3. rovatán elért megtakaritásból 11.867 P-t, a 7. rovaton elért megtakaritásból pedig 60.133 P-t, összesen 72.000 P-t jelölt ki. 97. tétel. 1. cim : Központi igazgatás. 7. rovat : Idegenforgalmi célokra. Túlkiadás 10.000 P. A magyarországi idegenforgalom célját előmozditó idegenforgalmi plakátok előállításával és terjesztésével kapcsolatban felmerült többkiadás okozta. A túlkiadás fedezetére a minisztertanács az 1928 : XXXIII. t.-c. 5. §-ában nyert felhatalmazás alapján hitelátruházásképen az e cim átmeneti kiadásánál elért megtakaritásból megfelelő összeget jelölt ki. 98. tétel. 2. cim : Légügyi hivatal. 1. rovat : Személyi járandóságok. Bár túlkiadás nem állott elő, az 1897 : XX. t.-c. 33. §-ában foglaltak szempontjából indokolást igényel, hogy a költségvetésileg rendszeresített állásokkal szemben a VI. rangosztályban egy állással több töltetett be. A túl­betöltés oka az, hogy ennél az ágazatnál az alkalmazottak meghatározott szolgálati idő betöltése után automatikusan előléptetendők.

Next

/
Thumbnails
Contents