Zárszámadás, 1928-1929
Jelentés az 1928-1929. évi zárszámadásról
40 INDOKOLÁSOK. Az 1928/29. költségvetési évben a költségvetési és az azt kiegészitö törvényekkel szemben előfordult túlkiadásokra, előirányzat nélküli kiadásokra és kevesebb bevételekre, továbbá azokra az eltérésekre, melyek a költségvetési részletezésekkel, illetve az ezekre vonatkozó miniszteri indokolásokkal szemben mutatkoznak, habár a költségvetési törvény tételei ellenében túlkiadást, vagy kevesebb bevételt nem is idéztek elő, a legfőbb állami számvevőszék a miniszterek, illetve az országgyűlés két házának elnökei által adott indokolásokat és felvilágosításokat az esetleg felmerült saját észrevételei és kapcsolatos jelentései kíséretében a következőkben mutatja be. Az indokolások alakjára és tartalmára vonatkozólag szükségesnek véli a legfőbb állami számvevőszék az országgyűlés figyelmét az alábbiakra felhivni. Az indokolások alaki részében, a tételszámok hivatkozási rendszerét most is fenntartotta, külön megjelöli az egyes fejezeteket s a tételszámok után megnevezi a költségvetési cimet, rovatot, alrovatot, valamint a túlkiadás vagy előirányzat nélküli kiadás öszszegét is. E rendszer mellett maga a számvevőszéki jelentés felsorakoztatja az elbíráláshoz szükséges összes adatokat és mellőzhetővé teszi a két füzetnek (állami zárszámadás és jelentés) együttes kezelését. Az indokolások tartalmát illetőleg csupán a kiadásokra nézve, azoknak évközi tételes bírálata alapján volt meg a lehetősége annak, hogy ellenőriztessék, vájjon a legfőbb állami számvevőszékkel az országgyűlés elé terjesztés céljából közölt indokolásokban felemiitett ténykörülmények helytállók-e avagy sem, a bevételekre nézve azonban ez a lehetőség nem volt meg, mert a bevételek tételes ellenőrzése csupán szórványosan s csupán egyes hatóságokra vonatkozólag a helyszíni vizsgálatok alkalmával gyakorolható.