Zárszámadás, 1928-1929
Jelentés az 1928-1929. évi zárszámadásról
INDOKOLÁSOK AZ ÁTMENETI KIADÁSOKNÁL. » A folyó évben a Milanóban tartott árumintavásárral kapcsolatosan vágóállat és lókiállitás is tartatott. Ezen a kiállitáson való részvételünket szükséges volt ebben az évben is megismételni, mert a kapott értesülés szerint azok az államok, amelyek az észak-olaszországi piacokon erős versenytársaink lehetnek, nagy állatanyaggal fognak megjelenni a kiállitáson s igy távol maradásunk a mult évi siker után az ott már kivivott helyzetünknek ártott volna. Lovak bemutatása az idén először történt ezen a vásáron s igy ennél az oknál fogva, valamint az olasz körök érdeklődése miatt is, lovaink bemutatása feltétlenül kivánatos volt, annál is inkább, mert a m. kir. kiállitásügyi kirendeltségtől vett értesülés szerint egy olasz katonai bizottság hajlandónak nyilatkozott az egész kiállítandó lóanyagunkat átvenni. XV. fejezet. Népjóléti és munkaügyi minisztérium. 357. tétel. 1. cím : Központi igazgatás. 4. rovat : Az állami kislakások kezelési és karbantartási költségeire. Túlkiadás 10.469 P 90 f. Annak folytán állott elő, hogy korábban a honvédelmi tárca által bérelt, de az 1919. év folyamán a népjóléti minisztérium által átvett, Újpest határában levő 8575 négyszögöl ingatlan bérét 1924. évi január hó l.-jétől visszamenő hatállyal békés megegyezés alapján évi 3.000 P-ben már csak arra való tekintettel is a tárcának kellett vállalni, mivel azon a minisztérium szükséglakásokat létesitett. A túlkiadás fedezésére a minisztertanács az 1928: XXXIII. t.-c. 5. §-ában nyert felhatalmazás alapján hitelátruházásképen a IV. „Állami adósságok" fejezet 1. cime átmeneti kiadásainak 3. rovatán levő megtakaritásból 14.700 P-t jelölt ki. 358. tétel. 2. cim : Közegészségügy. 4. rovat : A hadigondozottak ellátási igényének megállapítási költségeire. Túlkiadás 11.862 P 47 f. A rokkantellátási igényeknek az 1928. évben az 1922. évi 7.200/M. E. számú rendelet értelmében esedékessé vált újbóli felülvizsgálatával kapcsolatban állott elő. A túlkiadás fedezetére a minisztertanács az 1928 : XXXIII. t.-c. 5. §-ában nyert felhatalmazás alapján hitelátruházásképen a IV. „Állami adósságok" fejezet 1. cime átmeneti kiadásainak 3. rovatán elért megtakaritásból 11.880 P-t jelölt ki. 359. tétel. 2. cim : Közegészségügy. 5. rovat : Fizetési előlegek forgótőkéjére. Előirányzat nélküli kiadás 11.000 P. Indokai azonosak a 329. tétel alatt kimutatott kiadásra nézve előadottakkal . 360. tétel. 3. cim : Egészségügyi intézmények. 3. rovat : Fizetési előlegek forgótőkéjére. Előirányzat nélküli kiadás 18.000 P. Indokai azonosak a 329. tétel alatt kimutatott kiadásra nézve előadottakkal.