Zárszámadás, 1927-1928
Jelentés az 1927-1928. évi zárszámadásról
10*2 INDOKOLÁSOK A RENDES KIADÁSOKNÁL. XXXIII. t.-c. 9. §-ában foglalt jóváhagyásával felemeltettek s a házbórek fokozatos emelkedésének megfelelően, — a törvényhozás idézett jóváhagyásával —, a lakáspénzek is felemeltettek. Ezzel kapcsolatban megjegyzi a miniszter, hogy e rovat költségvetési hitele 2,489.610 P volt, a költségvetésben megállapított létszám és illetmények alapján az idézett törvényes rendelkezések szerint pedig az illetményrendezésre 136.450 P, illetőleg a lakáspénzek felemelésére 8.800 P volt igénybe vehető. Rendelkezésre állott tehát összesen 2,633.860 P, amivel szemben összesen 2,556.634 P 84 f utalványoztatván, e rovaton nem túlkiadás, hanem 77.225 P 16 f megtakarítás mutatkozik. Az 1897 : XX. t.-c. 33. §-a értelmében indokolást igényel, hogy a fogalmazási szak létszámában egy V. és egy VI. fizetési osztályú állással több töltetett be az előirányzottnál és pedig — amint az az 1928/29. évi költségvetés indokolásában is előadatott — a pénzügyminisztérium hátralékos zárszámadási munkálatainak lebonyolítása, folyó zárszámadási munkálatai kellő időre való elkészítésének biztosítása, az államháztartási (számviteli) törvényjavaslat tervezetének elkészítése s a törvény végrehajtása, továbbá az állami számvitel egyszerűsítésével való intézményes foglalkozás és más ily természetű kérdések megoldása érdekében szükséges átszervezésre való tekintettel. Ezzel szemben azonban három VIII. fizetési osztályú állás megszüntettetett. A kezelési szaknál egy VIII., négy XI. fizetési osztályú és tizenegy kezelői állással több töltetett be ; ezzel szemben azonban a megfelelő állások más költségvetési címeknél betöltetlenül maradtak, ugy, hogy a pénzügyi irodakezelési tisztviselők és kezelők egyesitett létszámával, illetőleg a költségvetésben megállapított összlétszámmal szemben többlet nem jelentkezik. 99. tétel. 1. cim : Központi igazgatás. 2. rovat: Dologi kiadások. 1., 2. és 4. alrovat: Beszerzési költségek stb. Túlkiadás 116.277 P 44 f. A túlkiadás a leltári tárgyak beszerzésével és karbantartásával, könyvtári beszerzésekkel, a Pénzügyi Közlöny és törvénytervezetek előállitásával, továbbá nyomtatványok és folyóiratok beszerzésével kapcsolatban állott elő. A túlkiadás fedezetéül a minisztertanács az 1927 : XI. t.-c. 6. §-ában nyert felhatalmazás alapján hitelátruházásképen e költségvetési rovat „Kiküldetési és átköltözködési költségek" alrovatának megtakarításából 14.000 P-t, a „Bányászat és fémkohászat" cim „Üzemi kiadások" rovatának megtakarításából 97.050 P-t, az „Állami épületek, IV. Egyéb állami épületek" cim „Dologi kiadások" rovatának megtakarításából 15.000 P-t, összesen tehát 126.050 P-t jelölt ki, melyből azonban csak a fentebb kimutatott 116.277 P 44 f vétetett igénybe. 100. tétel. 1. cim : Központi igazgatás. 3. rovat : Vasúti menetdijkedvezménvek váltsága. Túlkiadás 71.320 P. y