Zárszámadás, 1927-1928
Jelentés az 1927-1928. évi zárszámadásról
199 INDOKOLÁSOK A RENDES BEVÉTELEKNÉL. sánál számításba vétetett. Ennek következtében az előirányzottnál kevesebb gőzkazán vizsgálatot kellett lefolytatni. 547. tétel. 9. cim : Ipari és kereskedelmi szakoktatás. Tandijak és egyebek. Bevételi visszamaradás 5.399 P 46 f. Az ipari továbbképző tanfolyamok kisebb látogatottsága következtében a tanfolyami vizsgák után fizetendő kincstári illetékek kevesebbet tettek ki, az intézeti szükséglakásokból az alkalmazottak kiköltöztetvén, a lakpénzbevételek csökkentek, végül egyes intézetekben a tanulók létszáma a számításba vettnél kisebb volt, ami a tandíjbevételek visszamaradását vonta maga után. XIV. fejezet. Földmivelésügyi minisztérium. 548. tétel. 3. cim : Gazdasági felügyelőségek, állattenyésztés és tejgazdaság. 1. rovat : A gödöllői baromfitenyésztőtelep üzemi bevétele és vegyes bevételek. Bevételi visszamaradás 11.811 P 39 f. A telepen lévő baromfiállomány egy része a fellépett járvány következtében elhullott, másik részét pedig a járvány továbbterjedésének meggátlása végett ki kellett irtani, úgyhogy értékesítésre mi sem került. 549. tétel. 3. cim : Gazdasági felügyelőségek, állattenyésztés és tejgazdaság. 2. rovat : Sertéshizlaló és Húsipari Részvénytársaság osztalékából. Bevételi visszamaradás 9.600 P. A vállalat az 1927. üzleti évet veszteséggel zárta és ezért osztalékot nem fizetett. 550. tétel. 4. cim : Állami lótenyészintézetek. 1. rovat : Fedeztetési dijakból. Bevételi visszamaradás 273.456 P 40 f. A kedvezőtlen gazdasági viszonyok, valamint a zugmének elszaporodása következtében a lótenyésztéssel foglalkozó gazdák által a mének ebben az évben sem lettek kellőképen kihasználva s ezért a méneknek fokozottabb mértékben való kihasználása érdekében a fedeztetési és bérdijakat még lényegesen csökkenteni is kellett. 551. tétel. 4. cim : Állami lótenyészintézetek. 2. rovat : Lovak eladásából. Bevételi visszamaradás 94.141 P 60 f. A méneknek aránylag igen kismértékben történt utánpótlása miatt a meglevő állományt tartani kellett s igy a szokottnál jóval kevesebb mén került eladásra. 552. tétel. 4. cim : Állami lótenyészintézetek. 3. rovat : Vegyes bevételek. Bevételi visszamaradás 50.575 P 90 f. A kiselejtezésre kerülő leltári szerek, stb. a kedvezőtlen gazdasági viszonyokra való tekintettel végső elhasználásukig használatban.hagyattak, minek következtében jóval kevesebb lett kiselejtezve és értékesitve. 553. tétel. 5. cim : Állategészségügy. 2. rovat : Az oltóanyag termelő-