Zárszámadás, 1927-1928
Jelentés az 1927-1928. évi zárszámadásról
188 INDOKOLÁSOK AZ ÁTMENETI KIADÁSOKNÁL. Fokozta a túlkiadást egy átmeneti viszonybeli százados hátralékos törvényszerű illetményeinek utólagos kiutalása. XIX. fejezet. Posta, távírda és távbeszélő. 498. tétel. A Magyar Távirati Iroda részvénytársaságnak házvétel, illetve átalakitás céljára nyújtott kölcsön. Előirányzat nélküli kiadás 1,200.000 P. A m. kir. posta a „Magyar Távirati Iroda" r.-t.-nak üzemei elhelyezését szolgáló épület vételére 800.000 P, az épület megfelelő átalakítása céljából pedig 400.000 P kölcsönt nyújtott a minisztertanács hozzájárulásával. Állami és közérdekből szükséges volt ugyanis, hogy a Magyar Távirati Iroda r.-t. üzemeit saját épületében helyezhesse el, mert a r.-t. magánházban bérelt helyiségeket és igy felmondásnak volt kitéve, amely esetben a költözködés jelentékeny kiadást, a hírszolgálatban pedig nagy zavarokat okozott volna. Ezenkivül a nagy budapesti rádióleadó-állomáshoz megfelelő stúdió helyiségre okvetlenül szükség volt, mert csak igy lehetett a rádióelőfizetők számának növekedését elérni. Miután az épületvásárlás, illetőleg átalakitás célját szolgáló kölcsönöket magánpénzintézetektől nem lehetett megszerezni, e célra a posta bocsátotta a fenti összeget kölcsönkép a fentnevezett r.-t. rendelkezésére. A r.-t. az első kölcsönt 7%%-os kamataival együtt husz év alatt, a második kölcsönt pedig 5%-os kamattal öt év alatt tartozik visszafizetni. A kölcsönök a vett ingatlanra a posta, távirda és távbeszélő javára telekkönvvileg bekebeleztettek és az állami követelések között előirattak. Megjegyezi a legfőbb állami számvevőszék, hogy a posta, távirda és távbeszélő a Pénzintézeti Központ-nál kezelt „ Üzemi beruházások alapjából" azonos feltételek mellett hasonló összeget vett fel kölcsönképen, amely az üzem rendkívüli bevételeinél nyert elszámolást. b) Beruházások. IX. Fejezet. Miniszterelnökség. 499. tétel. 1. cim : Miniszterelnökség költségei. A Fővárosi Közmunkák Tanácsának beruházására. Előirányzat nélküli kiadás 300.000 P. Ezt a kiadást a Dunapartnak a Margithid és az épitendő öbudaHungária-köruti hid közötti részén a hid megépítéséhez szükséges ingatlanok kisajátitási költségei okozták. X. fejezet. Küiügyminiszterium. 500. tétel. 2. cim : Külföldi szolgálat. 1. rovat : Az angorai követségi épület vásárlására és berendezésére. Túlkiadás 3.579 P 32 f. A túlkiadást egyrészt az okozta, hogy a török font árfolyama az előirányzat összeállítása és az elszámolás megejtése közötti időben emelkedett.