Zárszámadás, 1927-1928

Jelentés az 1927-1928. évi zárszámadásról

INDOKOLÁSOK A RENDES KIADÁSOKNÁL. 14-7 megszerzésére kiutalt 13.000 P, mely kiadás a magyar katonai irodalom szín­vonalának emelése érdekében volt szükséges ; e) a statisztikai hivatalnak utalványozott 10.000 P, mely azért enge­délyeztetett, mert a honvédség anyagi ellátásának gazdaságosabbá való tétele végett a minisztériumnak az ipart, kereskedelmet, stb. felölelő statiszti­kára szüksége volt; /) egy tábornagynak, a volt m. kir. honvédség főparancsnokának elhunyta alkalmából segélyként folyósitott 2.000 P, mely összeget, tekin­tettel az elhunyt érdemeire, valamint azokra a tekintélyes kiadásokra, melyek az elhalálozással és temetéssel kapcsolatosan felmerültek, az özvegy részére engedélyezni kellett. A kimutatott túlkiadás fedezetére a minisztertanács az 1927 : XI. t.-c. 6. §-ában nyert felhatalmazás alapján hitelátruházásképen a rendes kiadásoknál az ugyané fejezet 2. „Parancsnokságok és hatóságok" cini 2. rovatának 1., 2. és 4. alrovatán jelentkező megtakarításból 268.000 P-t, valamint a 4. „Képzőintézetek" cim 1. rovatán elért megtakarítást jelölte ki. Megjegyzi a legfőbb állami számvevőszék, hogy e megtakaritásokból a túlkiadás 58.818 P 30 f hiján fedezhető volt. Az 1897 : XX. t.-c. 24. §-ának rendelkezései folytán indokolást igényel továbbá, hogy az e rovaton engedélyezett hitelösszeg terhére egy c. állam­titkár részére 1.200 P, a budapesti vegyesdandár parancsnok részére pedig 160 P kiadás átalányként — elszámolás kötelezettsége nélkül — folyósittatott, amit nevezettek részére gyakran előforduló képviseltetések alkalmából fel­merülő költségeik fedezésére engedélyezni kellett. Az előbb idézett törvényes rendelkezés folytán ugyancsak indokolást igényel, hogy e rovaton nyert elszámolást az uj katonai büntető törvénykönyv szerkesztéséből és kinyomatásából folyólag felmerülő tiszteletdijak, jutal­mazások és egyéb hasonló természetű kiadások, valamint nyomdai költségek fedezésére átalányként utalványozott 50.000 P is. Ez utóbbi kiadásra vonatkozólag bejelenti a legfőbb állami számvevőszék, hogy, miután az átalány szerű gazdálkodás esetében az 1880 : LXVI. t.-c. 14. §-ában biztosított tételes és állandó ellenőrzési jogát nincs módjában gyakorol­hatni, a minisztériummal tárgyalást inditott a szóbanlevő átalányszerü elszá­molás megszüntetése, továbbá az emiitett átalányból a számadási év végével fen­maradt pénz-maradványnak az 1928/29. év javára leendő elszámolása, valamint a fenti jogcimeken felmerülő kiadásoknak az 1928/29. költségvetési évtől kezdődőleg közvetlenül a tárca terhére történő utalványozása, illetve elszámolása iránt. Végül az 1897 : XX. t.-c. végrehajtása tárgyában kiadott utasitás 39; §-ában foglaltakra való tekintettel bejelentendő még az, hogy a „Dologi ki­adások" rovaton egyes személyi járandóságok, mint pl. munkások bérei, stb. is folyósittattak. 19*

Next

/
Thumbnails
Contents