Zárszámadás, 1926-1927

Jelentés az 1926-1927. évi zárszámadásról

INDOKOLÁSOK. 49 a fogalmazási szaknál a VII. fizetési osztályban öt állással, a kezelési szaknál három dijnoki állással, és az altiszteknél egy II. osztályú altiszti állással több volt betöltve. A fogalmazási szaknál mutatkozó eltérés — a miniszter indokolása szerint — csak látszólagos s indokai ugyanazok, mint amelyek a „Központi igazgatás" cim létszámeltérésére nézve általánosságban előadattak. Ezek alapján az 1925. évi 7.000/M. E. számú rendeletben és az azt kiegészitő minisz­tertanácsi határozatokban biztositott létszám, valamint a „Központi igazgatás" cimnél jelentkező megtakarítás figyelembevételével tulaj donképen túlbe­töltés nincs. A többi eltérést az okozta, hogy három dijnokot és egy altisztet a szolgálat érdekében a központból a külföldre kellett áthelyezni s ezek pótlá­sáról a központban is gondoskodni kellett. Bejelenti továbbá a miniszter, hogy az 1925. évi 7.000/M. E. számú rendelet 50. pontja 5. bekezdésének az a rendelkezése, hogy a külképviseleti hatóságoknál szolgálatot teljesitő tisztviselők és egyéb alkalmazottak 1926. évi január hó l.-jétől kezdve az általuk élvezett úgynevezett külföldi fizetés után nyugdijjárulékot kötelesek fizetni, minisztertanácsi határozattal oly értelmű módositást nyert, mely szerint a külképviseleti hatóságoknál állandóan szolgá­latot teljesitő tisztviselők és egyéb alkalmazottak a külföldi szolgálat tartama alatt a nyugdij járulék fizetésének kötelezettsége alól mentesittetnek. A rendelet megváltoztatásának indoka az, hogy a külföldi illetmények­ből levonandó nyugdíjjárulékokból eredő bevétel értéke nem állana arányban azokkal a számvevőségi teendőkkel, amelyek az amúgy is kis létszámú külügy­miniszteriumi számvevőségre háramlanak. 41. (Enk.) Egy minden vagyon hátrahagyása nélkül elhalt követségi tisztviselő után hátralékban maradt fizetési előleget a számviteli utasitás rendelkezéseinek megfelelően előirányzat nélküli kiadásként kellett elszámolni. 42. (Tk.) Túlkiadást okozott a költségvetési év folyamán elkerülhetet­lenül szükségessé vált egyes külképviseleti hatóságoknál levő és még a régi közös hatóságoktól átvett berendezési tárgyaknak a kicserélése, továbbá az a körülmény, hogy a római (quirináli) m. kir. követségnek uj helyiségekbe történt átköltözködésével kapcsolatban a házi telefonhálózat kibővitése vált szükségessé. — Fokozták még a túlkiadást egyes külképviseleti hatóságainknak uj hivatali helységekbe történt elhelyezésével kapcsolatban szükségessé vált, a hivatali céloknak megfelelő átalakítások, továbbá a Németországban érvény­ben levő törvényeknek megfelelően az ottani lakbéreknek évközben történt felemelése, végül egyes külképviseleti hatóságoknak uj hivatali helységekben történt elhelyezése alkalmával felmerült ügynöki költségek és lelépési dijak kifizetése, valamint a külképviseleti hatóságok részére átutalt javadalmazások után fizetett átutalási költségek és jutalékok. Megjegyeztetik, hogy a túl­kiadás részbeni fedezésére a minisztertanács az 1926 : XV. t.-c. 10. §-ában

Next

/
Thumbnails
Contents