Zárszámadás, 1926-1927
Jelentés az 1926-1927. évi zárszámadásról
\ INDOKOLÁSOK. 115 átmeneti kiadásainak 2. rovatán mutatkozó megtakarításból 18.000 P-t jelölt ki. 300. Bár hiteleltérés nem állott elő, az 1897 : XX. t.-c. 22. §-ának rendelkezései értelmében bejelentést igényel, hogy itt nyert elszámolást az uj katonai büntetőtörvénykönyvet előkészitő bizottság elnökének és két tagjának e téren kifejtett munkásságukért — a minisztertanács hozzájárulásával — utalványozott 3.264 P tiszteletdíj is. Az 1897 : XX. t.-c. 33. §-ának rendelkezései szempontjából továbbá bejelentést igényel, hogy a költségvetésileg rendszeresitett állásokkal szemben két tábornoki és egy vezértanácsnok birói, továbbá negyvenkét dijnoki és három I. osztályú altiszti állással több töltetett be. Ez eltérések indokolásául a miniszter előadja, hogy az elől emiitett két túllépés indokai azonosak a 297. tételszám b) pontja alatt előadott indokokkal, az utóbbiak indoka pedig az, hogy a dijnokok és altisztek költségmegtakarítás céljából, a katonai igazságügyi szerveknél rendszeresitett, de be nem töltött ötvenhét rangosztály nélküli közigazgatási alkalmazott helyének terhére lettek alkalmazva. 301. A 298. tétel utolsó bekezdésében foglalt bejelentés ide is vonatkozik. 302. Indokai azonosak a 299. tétel alatt előadott indokokkal. A túlkiadást részbeni fedezetére a minisztertanács az 1926 : XV. t.-c. 10. §-ában nyert felhatalmazás alapján hitelátruházásképen ugyanezen rovat 1., 2. és 4. alrovatán mutatkozó megtakarításból 60.000 P-t jelölt ki. 303. Bár túlkiadás nem állott elő, az 1897 : XX. t.-c. 22. §-ában foglalt rendelkezés folytán bejelentést igényel, hogy e rovat terhére utalványoztatott a kincstár által egy magáncégtől átvett sóstói telep őrzésére szerződés mellett felfogadott telepőr 576 P járandósága, valamint egy érdemekben gazdag elhunyt nyugállományú altábornagy emlékének megörökítése céljából, síremlék felállításához való hozzájárulás címén, kegy díjas nővérének folyósított 150 P segély is. Az 1897 : XX. t.-c. 33. §-a értelmében be kell jelenteni, hogy a költségvetésileg rendszeresitett állásokkal szemben : а) hét ezredesi, négy alezredesi, ötven századosi, tizenegy alhadnagyi, kettőszáznyolcvankilenc tiszthelyettesi és tizenhat őrmesteri állással, б) három kisegitő szolgával, kik közül kettő kapusi, egy pedig telepőri szolgálatot teljesít, több töltetett be. Ezen eltérések indokolásául a miniszter előadja, hogy : a) a kimutatott túllépések indokai azonosak a 297. tétel b) pontja alatt előadott általános indokokkal és hogy b) a kisegitő szolgák alkalmazása a szolgálat érdekében szükséges volt, amivel szemben — az illetményeikből felmerülő túlkiadás elkerülése végett — e cimnél négy kezelői állás nem töltetett be. 10*