Zárszámadás, 1924-1925

Jelentés az 1924-1925. évi zárszámadásról

1927. hasznos jogok, továbbá a termesztmények, anyagok, szerek és eszközök kezdőleges és évvégi álladékát, nemkülönben az év folyamán beállott fogyat­kozását kimutatni, mert az csak uj leltározás és értékbecslés utján lesz majd megállapitható, illetve annak alapján lenne kimutatható. Az 1924/25. évi állami zárszámadás leltári adatai ennélfogva nem teljesek, ami maga után vonja, hogy a mérlegek közül a szóbanforgó adatokon alapuló jövedelmi- és vagyonmérlegek sem készithetők el. Az uj becslésre és leltározásra vonatkozólag,, miként azt az 1920/21. évben utalványozott kiadásokról és előirt bevételekről szerkesztett kimuta­táshoz fűzött jelentésemben (lásd ott a 34. oldalon) is előadtam, a pénzügy­ministerrel a tárgyalásokat már az 1924. év augusztus havában megindítot­tam. A tárgyalások eredményeként a pénzügyminister közölte velem, hogy nézete szerint az ingatlan es ingó állami vagyonnak általános uj értékbecslése ma már csak pengőértékben eszközölhető. Csak ebben az esetben lehet biztositani ugyanis azt, hogy az állami vagyon leltára valóságos értékben fejezze ki az állami vagyon értékét. Ez a becslés is azonban az állami vagyon különféleségéhez képest különböző alapokon lesz eszközlendő. Intézkedett tehát az iránt, hogy a becslés alapelvei és a foganatosí­tásnak módja megállapittassanak. Kivánatosnak tartja azonban a pénzügy­minister, hogy ez alkalommal az állami vagyon kezelésére és központi könyvelésére vonatkozó rendelkezések is megállapittassanak, még pedig oly­képen, hogy e rendelkezések összhangban álljanak a készülő uj számviteli törvényjavaslatba felveendő rendelkezésekkel. A becslés pedig — véleménye szerint — akkor volna foganatositandó, amikor az árkialakulásban bizonyos nyugvópontra jutunk. Rámutat e szempontból az épületek árviszonyaira, amelyek a lakásfelszabadulás mérvéhez képest még mindig folytonos változást mutatnak; emellett sem nálunk, sem a külföldön sincsenek még általá­ban teljesen kialakult árak. 5. Amint azt előző jelentéseimben már a törvényhozás tudomá­sára hoztam, uj törvényjavaslat készül az állami számvitelről, mert az állami számvitelről szóló törvénynek, amely az 1897. évben alkottatott, sok rendel­kezése az ujabb viszonyok között már fenn nem tartható és mert az állami üzemeknek és az ezekkel egy tekintet alá eső más intézményeknek gazdasá­gossá tétele érdekében a számviteli megkötöttség helyett részükre bizonyos szabadabb mozgást kell biztositani. Az uj törvényjavaslat a zárszámadásvizsgáló bizottságnak 1927. évi junius hó 2.-án tartott ülésén kifejezett álláspontjához képest nem a legfőbb állami számvevőszék részéről, hanem a legfőbb állami számvevőszék hozzászólása után a pénzügyminister által lesz előterjesztendő. 6. A zárszámadások és hiteleltérési kimutatások tárgyában tisztelettel jelentem a következőket:

Next

/
Thumbnails
Contents