Zárszámadás, 1924-1925

Jelentés az 1924-1925. évi zárszámadásról

1927. 8. Az 1924. évi XVIII. t.-cikk 1. §-a többek között felhatalmazta a pénzügyministert, hogy az iparfejlesztésben való közreműködésre létesitett Iparosok Országos Központi Szövetkezete alaptőkéjéhez 22 milliárd K név­értékű alapitványi üzletrész átvételével hozzájáruljon. A pénzügyminister az 1924/25. évben tényleg élt is ezzel a fel­hatalmazással, amennyiben 22 milliárd K névértékű alapitványi üzletrészt átvett olyképen, hogy az annak ellenében utalványozott összegből az Iparosok Országos Központi Szövetkezetének az állammal és a Pénzintézeti Központtal szemben fennálló tartozásai levonattak. 9. Az 1925. évi IV. t.-cikk 2. §-ában felhatalmazást nyert a pénzügyminister, hogy a Pestvármegyei Dunavölgy Lecsapoló és Öntöző Társulat vizmüveinek kiépitéséről szóló 1922. évi XXV. t.-c. 2. §-ában fel­sorolt és még végre nem hajtott munkálatok céljaira, az állam által már eddig folyósított előlegeken és kölcsönökön felül összesen 5,700.000 ar. K összegű kölcsönt bocsáthasson a társulat rendelkezésére, amely állami kölcsön 1925. évtől kezdve egymásután következő öt év alatt lesz egyenlő részletekben a társulatnak folyósítandó. Felhatalmaztatott ezenfelül a pénzügyminister, hogy a társulat által a Pénzintézeti Központtól felvett 2.000,000.000 K összegű kölcsönt a társulat helyett visszafizethesse a Pénzintézeti Központnak. E felhatalmazás alapján nevezett társulat részére az 1925. év első felében a pénzügyminister 400.000 ar. Kt ( = 6.800,000.000 K) folyó­sított, mely összeg az 1925. évi IX. t.-c. 9. §-a alapján létesitett külön alap terhére számoltatott el. 10. Az 1925. évi IX. t.-c. 10. §-a alapján a volt Osztrák Magyar Bank által kibocsátott bankjegyek felülbélyegzése alkalmával kiállított pénz­tári elismervények (kényszerkölcsön) részbeni beváltására 194.225 ar. K 08 ft fordított a kormány, amely összeg a IV. „Állami adósságok" fejezet átmeneti kiadásainak 2. címénél nyert elszámolást. Egyebekben még a következőket van szerencsém jelenteni: 1. Mindenekelőtt legyen szabad reámutatnom, hogy mely okok és körülmények késztettek arra, hogy elsősorban az 1924/25. évi zár­számadást és nem az időszaki sorrend szerint esedékes 1921/22. évi állami zárszámadást készíttettem el és terjesztem most az országgyűlés elé. Az 1920/21. évben utalványozott kiadásokról és előirt bevé­telekről szerkesztett kimutatást kisérő és 1925. évi augusztus hó 14.-én kelt jelentésemben, amidőn a zárszámadási hátralékokra és az azok mielőbbi feldolgozására irányuló intézkedésekre és javaslatokra reámutattam (lásd ott a 36. és 37. oldalon), felhívtam a törvényhozás figyelmét arra, hogy immár nem szenvedhet kétséget az, hogy amennyiben az állami zárszámadások

Next

/
Thumbnails
Contents