Zárszámadás, 1922-1923

Jelentés az 1922-1923. évi zárszámadásról

53 INDOKOLÁSOK. 51. (Tk.) A túlkiadást a nemzeti hadsereg tagjai részére engedélyezett átszervezési, karhatalmi és készenléti együttes pótdijaknak, valamint a lakás­pénzeknek többizben történt felemelése, valamint az emiitett pótdijak élve­zetében állók részére az 1923. év junius havára engedélyezett pótlékok utal­ványozása idézte elő. 52. (Enk.) A koronaőrség tagjainak az 1922. év végén épugy, mint a közszolgálat számos ágában, jutalmak utalvánvoztattak. Az utalványozott összeget, előirányzat hiányában, előirányzat nélküli kiadásként kellett elszá­molni. 53. (Tk.) A túlkiadást főként a rendkívüli segélyek és a lakáspénzek többizben történt felemelése indokolja. 54. Bár túllépés nincs, az 1897 : XX. t.-c. 33. §-ának rendelkezései értelmében bejelentést igényel, hogy a költségvetésileg rendszeresített állásokkal szemben három segédfogalmazói és három altiszti állással több töltetett be. A fogalmazói szaknál a túlbetöltést az indokolja, hogy a külképvise­leti hatóságok fokozatos kiépítése folytán a minisztérium teendői is megfelelő mérvben szaporodtak. Három altiszttel pedig azért emeltetett az altiszti létszám, mert az újonnan felállítandó külképviseletekhez csakis a központban előzőleg kipróbált és teljesen megbízhatónak talált altisztek kihelyezése mutat­kozott célszerűnek. A megfelelő altiszti személyzetről tehát már előre kellett gondoskodni, akiknek illetményei — a központban teljesített szolgálatuk tartama alatt — e címet terhelték. 55. (Enk.) A számviteli szabályok értelmében véglegesen előirányzat nélküli kiadásként volt elszámolandó. 56. (Tk.) A túlkiadás a táviró és távbeszélő költségeknek nagymérvű emelkedésében, illetve abban leli magyarázatát, hogy az előirányzat a korona­romlás folytán az elkerülhetetlen szükséglet fedezésére nem bizonyult ele­gendőnek. 57. (Tk.) A túlkiadást az okozta, hogy az oly külföldi államokban szolgálatot teljesítők illetményeit, amely államokban a drágaság növekedett, fel kellett emelni. Az 1897 : XX. t.-c. 33. §-ának rendelkezései értelmében bejelentést igényel, hogy a költségvetésben rendszeresített állásokkal szemben két II. osztályú követségi tanácsosi állással több töltetett be. Ennek oka az, hogy a párisi és prágai követségek vezetésében beállott változások elkerülhetet­lenné tették azt, hogy az emiitett követségek ideiglenes vezetésével, a vezetői állást megközelítő ranggal bíró tisztviselő bizassék meg. 58. Bár túllépés nem állott elő, az 1897 : XX. t.-c. 22. §-a értelmében be kell jelenteni, hogy a dologi kiadásoknál utalványozott összegben ben­foglaltatnak a bécsi, berlini, prágai és párisi követségi épületeknek, valamint

Next

/
Thumbnails
Contents