Zárszámadás, 1918-1919

Jelentés

45 — esetleg többször is — változás alá estek. Ezekre a változásokra a részlete­zéseknél alkalmazott jegyzetekben mutatok reá. Ugyanezen okokból megtartottam, az egyes költségvetési címeknél használt „m. kir." elnevezést is, mert a magyar királyság intézménye alkotmányos utón meg nem sziintettetett. Az u. n. népköztársaság és az 11. n. tanácsköztársaság által alakított uj intézmények neveit pedig idézőjelek közé helyeztettem, hogy azoknak jellege ezáltal is jobban kidomborittassék, az 1914/15. évi költségvetés rovatrendszeré­től eltérő utalványozásokat pedig a jelentésemben már emiitett okokból dűlt betűkkel nyomattam ki. Itt külön rá kell mutatnom arra, hogy egyes tárcák kezelésében — külö­nösen a vallás- és közoktatásügyi tárcánál — több helyen fordulnak elő oly utalványozások és bevételi előírások, amelyek a megszállott területeken lévő oly helységekre vagy az ott levő oly objektumokra vonatkoznak, amelyek nem kerültek vissza a magyar állam fenhatósága alá. Ezek a kiadások és bevételek többféle okból szerepelnek a kimutatásokban. Elsősorban azért, mert a megszállások csak fokozatosan következtek be; ez esetben a kimutatott kiadás vagy bevétel a megszállás előtti kezelést tünteti fel. Sok esetben azonban a megszállás után is elkerülhetetlen volt a meg­szállott területeken visszamaradt alkalmazottak járandóságainak utalványozása vagy a már korábban utalványozott járandóságok kifizetése, annál is inkább, mert a fegyverszüneti egyezmény a kiürítendő területeken a polgári igazgatást a magyar kormány részére biztosította. Ezeken az okokon kívül előfordult, hogy valamely megszállott területen levő hatóság vagy intézet részére még a megszállás ideje előtt teljesített szállí­tás vagy munka ellenértéke a megszállás után valamely meg nem szállott területen levő állampénztárnál került kifizetésre. Végül előfordultak oly esetek is, hogy a megszállott területeken lévők — különösen intézetek — részére vagy terhére a korábbi években eszközölt utalványozások és bevételi előírások alapján a most tárgyalt időszakok terhére is előirt kiadások és bevételek a tárcafökönyvek lezártáig megszüntetlietők nem voltak, tehát utalványozás, illetve előírásként vannak kimutatva anélkül, hogy kifizetésük a magyar államot terhelhetné s a vonatkozó bevétel a magyar állam javára tényleg befolyna. Azt, hogy ezen kiadásokból és bevételekből mi illette tényleg a magyar államkincstárt, pontosan megállapítani most már nem lehet, mert a megszállás következtében igen sok számadás még a korábbi időszakokról sem érkezett be s a forradalmi időszakok alatt sok beérkezett számadás is megsemmisíttetett vagy elkallódott. Előfordulnak továbbá a kimutatásokban oly kiadások is, amelyek mint előlegek utalványoztattak ugyan, rendeltetésük azonban ismeretes lévén, a valódi kezelés terhére számoltatlak el. Ezekre nézve tisztelettel megjegyzem,

Next

/
Thumbnails
Contents