Zárszámadás, 1918-1919

Jelentés

39 hesse. — a háborús költségek fedezésére szükséges összegekről pedig az 1912. évi LXIII. t.-c. 17. §-a alapján gondoskodott. Az 1916/17. és 1917/18. számadási években, valamint az 1918/19. számadási évnek 1918. évi julius hó 1-töl 1918. évi október hó 31-ig terjedő időszakában működött kormányok tehát az állam gazdálkodását a költségvetési felhatalmazási törvények alapján az 1914/15. évi állami költségvetés keretei között vezették. Keretek alatt itt ugy a hitelkeretek, mint a rovatrendszer lévén értendő, ezek alatt az évek alatt a bevételek, valamint a kiadások is természet­szerűleg az 1914/J 5. évi állami költségvetés rovatrendszere alapján Írattak elő, illetőleg utalványoztattak és tartattak nyilván. A törvényes kormányok működésének megszűntével az u. n. népköz­társaság, valamint az u. n. tanácsköztársaság ideje alatt a számvitel ilyetén berendezésén — a honvédelmi tárca kivételével — változtatás nem történt, mert a tervbe vett reformok végrehajtására a tanácsköztársaság bukása miatt sor nem kerülhetett, minek folytán ezen időszakok alatt is a foganatosított kiadások és bevételek csak abban az esetben számoltattak el külön rovatokon, ha azok — természetükből kifolyóan — az 1914/15. évi állami költségvetés rovatrendszerébe beilleszthetők nem voltak. Természetes tehát, hogy ily körülmények között az előterjesztendő kimu­tatások berendezésének alapjául azt a rendszert fogadtam el, amelyen az egész számviteli berendezkedés és annak továbbvitele történt és amely a lehető leg­közelebb állván a normális évek zárszámadásának rendszeréhez, legalkalmasabb arra, hogy a kimutatásokból a szóban levő időszakokra nézve az államháztartás vitele elbírálható legyen. ­A kimutatásokban tehát minden kiadás és bevétel, amely az 1914/15. évi állami költségvetés rovatrendszerébe beilleszthető volt, ennek a rovatrendszer­nek rovatain, illetve alrovatain mutattatik ki, azok a kiadások és bevételek ellenben, amelyek a háborús viszonyok következtében jöttek létre, valamint azok, amelyek, az u. n. népköztársaság, illetve az u. n. tanácsköztársaság különleges rendelkezései folytán állottak elő. külön rovatokon és alrovatokon vétettek fel a kimutatásba. Ezen elkülönítés mellett abból a célból, hogy ezek az utóbb emiitett kiadások és bevételek a bírálat során szembetűnőbbek, illetve könnyebben megállapíthatók legyenek, rovataiknak és alrovataiknak szövegét a kimutatásban más betümintával (dűlt betűkkel) nyomattam ki. A kimutatást a legegyszerűbb és legáttekinthetőbb alakban óhajtván a törvényhozás elé terjeszteni, mellőztem belőle mindazt, ami felesleges és csak a fentebbi célnak akadályául szolgálhatna. így kihagytam belőle az 1914/15. évi állami költségvetésnek mindazokat a fejezeteit és címeit, valamint rovatait és alrovatait, amelyeken kezelés nem volt. A fejezetek, cimek, rovatok és alrovatok eredeti sorszámozását azonban nem változtattam meg, mert különben a kimutatásnak és a nyilvántartó szám-

Next

/
Thumbnails
Contents