Zárszámadás, 1918-1919
Jelentés
36 jövedelmi- és vagyonmérlegek is, a számviteli szabályoknak megfelelő zárszámadások sorozatába ugy sem illeszthetők be. Végül a felelősség kérdésének érvényesítése szempontjából fontos volt az is, hogy az ugyanazon számadási évben működött, s alkotmányjogi valamint kormányzatrendszeri szempontból is különböző kormányoknak (az 1918/19. számadási év első négy hónapjában működött alkotmányos kormánynak, valamint az u. n. népköztársaság kormányainak és az u. n. tanácsköztársaságnak) működése, illetve gazdálkodása egymástól pontosan elhatároltassék, ami rendes állami zárszámadás készítése esetén a számadási évekhez való kötelességszerű ragaszkodás miatt nem lett volna elérhető. Ezeknek a körülményeknek mérlegelése indította tudvalevőleg a kormányt arra, hogy a most tárgyalt időszakokra nézve a rendes állami zárszámadások elejtését javasolja a nemzetgyűlésnek. A nemzetgyűlés a kormány javaslatát elfogadván, ez a kérdés az 1920. évi XXVII. t.-c. 6. §-ában szabályoztatott, kimondatván, hogy az 1916/17., 1917/18., 1918/19. és 1919/20. költségvetési évekre vonatkozólag az 1897. évi XX. í.-c. értelmében összeállítandó állami zárszámadások helyett az 1916/17. és 1917/18. költségvetési évekre, továbbá az 1918. évi julius hó 1-től 1918. évi október hó 31-ig, az 1918. évi november hó 1-től 1919. évi március hó 20-ig, az 1919. évi március hó 21-től 1919. évi augusztus hó 6-ig és végül az 1919. évi augusztus hó 7-től 1920. évi junius hó végéig terjedő időszakokra a m. kir. ministerium és a m. kir. legfőbb állami számvevőszék elnöke által egyetértőleg megállapítandó alaki berendezéssel s az ugyanezek részéről megállapítandó záros határidőig a történt utal ványozásokat és az előirt bevételeket feltüntető oly kimutatások térj esztendők a m. kir. legfőbb állami számvevőszék elnöke által a ministerelnök utján a törvényhozás elé, melyekből az egyes fentemiitett időszakokra nézve az államháztartás vitele elbírálható legyen. Az 1922, évi XVII. t.-c. azután ezt a törvényes rendelkezést kiterjesztette az 1920/21. számadási évre is. Ugyanezen törvények felmentették a legfőbb állami számvevőszéket az alól a kötelessége alól is, hogy a fentebb 'emiitett időszakokra vonatkozólag a tulkiadásokról, elöirányzatnélküli kiadásokról és hitelátruházásokról — mert ezek az adatok már idejüket multák — jelentést terjesszen elő. . Itt legyen szabad tisztelettel reámutatnom arra is, hogy a számviteli rend mielőbbi helyreállítását a magam részéről is a legfontosabb és legsürgősebb feladatnak tartottam és ezért állásom elfoglalása után azonnal, az 1920. évi XXVII. t.-c. alkotmányos tárgyalásával egyidejűleg, az 1920. évi augusztus és szeptember havában két ízben is tárgyalást kezdtem az akkori pénzügyminister úrral, közölvén vele javaslataimat, amelyek a- fennálló törvényes rendelkezések sérelme nélkül megvalósítható egyszerűsítések által a szám-