Zárszámadás, 1914

Jelentés az 1914. évi zárszámadásról

KEVESEBB BEVETELEK STB. A „ BENDKIVULI" KEZELE8NEL. 337 Szatmárvármegye közönségének és Érmihályfalva községnek a duna- Kereskede­földvár-máramarosszigeti, továbbá Debreczen város közönségének a debreczen- lemugy i ministerium. tokaji ut kiépítésére megszavazott hozzájárulása az 1913. év végéig teljesen törlesztetvén, ezen hozzájárulásokból mi sem volt bevételre előírható, holott azok az 1914. év első felére az 1913. évi költségvetésben felvett bevételeknek felével előirányzott bevételek között szerepelnek. VI. fejezet. Földmivelésügyi ministerium. 2. czim. Vizi munkálatok. 1. rovat. A dunabogdányi és visegrádi kincstári kőbányákban termelt és elő­állitott terméskövek stb. eladásából befolyó összeg : előirányoztatott 125.000 K — f, előiratott 18.395 „ 16 „ kevesebb 106.604 K 84 frel. Ugyanis a dunabogdányi és visegrádi kincstári kőbányákból kitermelt terméskövek a kedvezőtlen gazdasági viszonyok miatt nem voltak az előző évek üzleti eredményeihez képest előirányzott mennyiségben értékesíthetők. Az ennek folytán előállott kevesebb bevételt fokozta az is, hogy a vizi beruhá­zásokhoz szükséges kőanyag nagyobb része a tavaszi nagy vízállások folytán az 1914. év első leiében nem volt elszállítható és emiatt az eladási ára sem volt előírható. A bevételi visszamaradást-azonban az ezen félévben kitermelt kőanyag leltári értéke teljesen ellensúlyozza. Földmivelés­ügyi ministerium. 3. czim. Szőlészet és borászat. 1—3. rovat. Kezelési és gazdálkodási bevételek stb.: előirányoztatott 445.500 K — f, előiratott 329.414 „ 46 „ kevesebb 7 116.085 K 54 frel. Kevesebb volt a bevétel a „Gazdálkodási bevételek" rovat „Termények értékesítéséből" alrovatán 116.519 K' 21 frel, mert a kedvezőtlen időjárás, fagy, sok esőzés stb. követ­keztében az állami szölőtelepek vesszötermése az átlagos közepes hozamon is alul maradt, bortermésük pedig csak az év második felében volt értékesíthető. A „Jégverés által sújtott tokajhegyaljai szőlőbirto­kosok részére öt év alatti visszafizetés mellett engedélye­zett 600.000 K kamatmentes kölcsön második törlesztési részlete" rovaton azért volt 1.811 „ 40 „ 43

Next

/
Thumbnails
Contents