Zárszámadás, 1914

Jelentés az 1914. évi zárszámadásról

TUI.KIADASOK STB. A „BENDES KEZELESNEL. 157 első felében az intézetnek az elözö évhez képest viszonylag nagyobb forgótőkére volt szüksége s e mellett az igénybe vett kölcsöntőke kamata is az előre­látóknál magasabb volt, a terhelő tőkék után fizetendő kamatokra engedélyezett hitel a tényleg felmerült kamatszükséglet fedezésére elégtelen volt. Ez a túl­kiadás azonban mérlegrontást nem idéz elő, mert viszonylagosan a bevétel szintén nagyobb volt. 15. czim. Mértékhitelesités és fegyvervizsgálat. 1. rovat. Személyi járandóságok. Az itt rendszeresített műszaki tisztviselők fizetés- és személyzetállomá­nyával szemben egy, a VI. fizetési osztályba sorozott műszaki főtanácsosi állással és a számvevőségi tisztviselőknél egy, a VIII. fizetési osztályba sorozott számtanácsosi állással több töltetett be, de ugyanannyi állás az alsóbb fizetési osztályokban betöltetlenül hagyatok. Az állásoknak ilyetén módon való betöltése, illetőleg az ezzel kapcsolatos utalványozások az 1897. évi XX. t.-czikk 33. §-ának rendel­kezései szempontjából igazolást igényelvén, e tekintetben a minister egyfelől a műszaki és másfelől a számvevőségi személyzet összesített létszámára, illetőleg azokra utal, amiket a tárczája rendes kiadásai „Központi közigazgatás" cziménél idevonatkozólag fentebb már előadott. Előirányzat nélküli kiadások. 3. rovat. Behajthatatlanná vált fizetési előlegtéritmény végleges elszámolására: utalványoztatott 151 K 55 f. E kiadás egy vagyontalanul elhalt alkalmazott után az átfutó kezelésben nyilvántartott fizetési előlegtéritmény törléséből ered, amelyet az állami szám­vitelről szóló 1897. évi XX. t.-cz. végrehajtása iránt kiadott utasítás 131. §-a értelmében a valódi kezelésben kellett elszámolni. 4. rovat. Az 1908. év IV. lakbérnegyedének kezdetétől bezárólag az 1911. év II. lakbérnegyedéig terjedő időre kifizetett lakáspénz különbözet: utalványoztatott 2.132 K 50 f. Ezen kiadás utalványozásának oka ugyanaz, mint amely a tárcza rendes kiadásainak 3. „Államépitészeti hivatalok" czimének 3. rovatánál előadatott. Kereskede­lemügyi ministerium. XX. fejezet. Pöldmivelésügyi ministerium. I. czim. Központi igazgatás. 1. rovat. Személyi járandóságok. Itt az állami számvitelről szóló 1897. évi XX. t.-cz. 33. §-ában foglalt rendelkezések szempontjából azt indokolja a minister, hogy mily alapon töltött Földmivelés­"gyi ministerium.

Next

/
Thumbnails
Contents