Zárszámadás, 1912
Jelentés az 1912. évi zárszámadásról
— TÚL KIADÁSOK STB. A „BENDES" KEZELESNEL. 00 Az 1912. évben a költségvetési és az azt kiegészítő törvényekkel szemben előfordult túlkiadá sokat, előirányzat nélküli kiadásokat és kevesebb bevételeket, továbbá azokat az eltéréseket, melyek a költségvetési részletezésekkel, illetve az ezekre vonatkozó ministeri indokolásokkal szemben mutatkoznak, habár a költségvetési törvény tételei ellenében túlkiadást vagy kevesebb bevételt nem is idéztek elő, az állami számvevőszék a ministerek s illetve az országgyűlés két házának elnökei által adott indokolásokkal és felvilágosításokkal együtt az esetleg felmerült saját észrevételei és kapcsolatos jelentései kíséretében a következőkben mutatja be. Túlkiadások, előirányzat nélküli kiadások s egyéb eltérések az A. „rendes" kezelésnél. II. fejezet. Ö cs. és apóst, királyi Felsége kabineti irodája és e kabineti iroda nyugdijai. Ezen fejezetnél a megszavazott 191.650 K hitellel szemben 2.132 K 78 f megtakarítás mutatkozik ugyan, mindazonáltal bejelenti a minister, hogy az utalványozott 189.517 K 22 fben a nyugdijak rovatán 2.825 K 95 fnyi oly kiadás is foglaltatik, melyből 2.375 K 95 f özvegyi nyugdijak és nevelési pótlékok czimén utalvánvoztatván, az ide vonatkozó előirányzattal szemben túlkiadást képez, 450 K pedig temetkezési járulék czimén folyósittatott mindamellett, hogy ilyen szükségletről sem a részletes költségvetésben, sem az azt kisérő indokolásban említés nem tétetett, mihez képest ez a kiadás az 1897. évi XX. t.-czikk 22. §-ában foglalt rendelkezések értelmében külön zárszámadási indokolást igényel. Ezen kiadások előre nem látott nyugdíjazások s illetve halálozások folytán tétettek folyóvá és azokat a nyugdíjtörvény értelmében utalványozni kellett. Az állami számvevőszék a minister indokolását azzal egészíti ki, hogy a túlkiadásnak Magyarország terhére eső része tett: az „Özvegyek nyugdija" alrovaton 2.295 K 95 ft, a „Nevelési pótlékok" alrovaton 80 „ — „ a „Temetkezési járulékok" alrovaton 450 „ — „ együtt . . 2.825 K 95 f; Ő Felsége kabineti irodája.