Zárszámadás, 1912

Jelentés az 1912. évi zárszámadásról

TÚLKIADÁSOK STB. A „KENDES" KEZELÉSNÉL. 141 Ez a túlkiadás onnan származik, hogy az ezen ágazatnál költségvetésileg rendszeresített műszaki tisztviselők fizetés- és személyzetállományával szemben a VII. fizetési osztályban 5 állással több töltetett be olymódon, hogy ugyan­ennyi állás a VIII. és IX. fizetési osztályban betöltetlenül hagyatott. A rendszeresített állásokban a fizetési osztályoktól történt ezen eltérés az 1897. évi XX. t.-ezikk 33. §-ában foglalt rendelkezésekkel is ellentétben lévén, e tekintetben a minister azokra utal, amiket a 3. „Államépitészeli hiva­talok" czimnej a műszaki személyzet összesített létszámát illetőleg fentebb előadott. Kereskede­lemügyi ministerium. 9. czim. Posta, távirda és távbeszélő. A minister az 1912. évi költségvetési hitelek és a zárszámadásban fel­tüntetett kezelési eredmények között mutatkozó eltérések részletes indokolása előtt szükségesnek találja az 1912. évi előirányzattal szemben elért üzleti eredményt a következőkben ismertetni. A posta, távirda és távbeszélő forgalma az 1912. éA rben — daczára annak, hogy az év második felében a gazdasági és pénzügyi- viszonyok kedvezőtlenül befolyásolták és ennélfogva emelkedése az előző évek emelkedéséhez képest némi visszaesést mutat, —•sokkal nagyobb mérvben emelkedett, mint az a költ­ségvetés összeállítása alkalmával előrelátható volt. Részben a forgalomnak ezen előre nem látott jelentékeny emelkedése oka annak, hogy a kölségvetésben megszavazott hitel nem*volt elégséges. Ezenkívül azonban fokozták a kiadásokat az év folyamán az ország több részében ismételten előfordult árvizek és egyéb elemi csapások által az intézet felszereléseiben okozott károk, nemkülönben a feszült külpolitikai viszonyokkal kapcsolatban elkerülhetetlenné vált költséges intézkedések. Az imént előadottakra vezetendő vissza általánosságban, hogy a rendes kiadásoknál 2,401.808 K 37 f túlkiadás merült fel, ami azonban a mérleget nem rontotta, amennyiben a forgalomnak a költségvetési előirányzatban számí­tásba vett nagyságát meghaladó emelkedése következtében a rendes'bevételek is 2,405.840 K 68 frel haladták meg az előirányzatot ugy, hogy végeredmény­ben a posta mérlege a 389 K 20 f előirányzat nélküli kiadást is figyelembe véve az előirányzatnál még 3.643 K 11 frel kedvezőbb. Egyébként az egyes rovatok, illetőleg alrovatok szerint mutatkozó tűi­kiadások. valamint az előirányzat nélküli kiadás részletes okai a következők: 1. rovat. Személyi járandóságok : megszavaztatott 38,734.800 K — f, utalványoztatott 39,473. 248 „ 1 8 „ túlkiadás 738.448 K 18 f.

Next

/
Thumbnails
Contents