Zárszámadás, 1911

Jelentés az 1911. évi zárszámadásról

TÚLKIADÁSOK STB. A ,. RENDES" KEZELÉSNÉL. 181 Bejelenti még a minister, hogy az ezen ezimre nézve költségvetésileg Föídmiveiés­megállapitott személyzeti és fizetési állománytól oly eltérések is történtek, ame- ugy i ministerium. lyek az állami számvitelről szóló 1897. évi XX. t.-cz. 33. §-ában foglalt ren­delkezések szempontjából igazolásra szorulnak. A megállapitott személyzeti létszámmal szemben több volt a tényleges állo­mány a VI. fizetési osztályba sorolt osztálytanácsosoknál egy állással, továbbá ugyan­ezen fizetési osztályban a föszámtanácsosoknál, valamint a VII. fizetési osztályba sorozott főszámtanácsosoknál, egy-egy állással a IX. fizetési osztályba tartozó számvizsgálói állásoknál négy állással, s végül ugyanezen fizetési osztályban a segédhivatali igazgatói állásoknál egy állással. Ami első sorban az osztálytanácsosi állásoknál mutatkozó többletet illeti, e tekintetben a minister a tárczája 1911. évi költségvetése indokolásának 11. lapján foglaltakra utal, amelyek szerint a többek között egy VI. fizetési osztályú állás helyett egy, az V. fizetési osztályba sorolt ministeri tanácsosi állás illetményei irányoztattak elő. Miután pedig ezen állás terhére a fogalma­zói létszámba való sorolás mellett a ministeri számvevőség igazgatója neveztetett ki, az ezen kinevezés folytán megüresedett VI. "fizetési osztálybeli számvevőségi igazgatói állás betöltetlenül hagyatván, helyette egy osztálytaná­csos neveztetett ki. Az ezen ágazat számvevőségi személyzeténél mutatkozó létszámtöbbletre vonatkozólag megjegyzi á minister, hogy az 1893. évi IV. t.-cz. 17. §-ának 5. pontjában fogla't 1 delkezés alapján a „Központi igazgatás" és a többi számadási ág számvevőségi személyzete egy összesített létszámba van foglalva­Az ezen összesített létszám alapján történt kinevezéseknek tulajdonitható, hogy a jelen számadási ágnál előirányzott tiszti létszámmal szemben, amint már fentebb is említtetett, egy, a VI. és egy a VII. fizetési osztályba sorolt főszámtaná­csosi és négy. a IX. fizetési osztályba sorolt számvizsgálói állással több van ugyan betöltve,- de e több betöltéssel szemben — eltekintve a jelen ágazatnál az alsóbb fizetési osztályokban elért megtakarításoktól — az engedélyezett tiszti létszám­hoz képest ugyanannyival kevesebb állás töltetett be az „Állami erdők" cziménél („Rendes kiadások" XX. fejezet, 2. czim), úgy hogy az összesített létszámmal szemben többlet nem mutatkozik. A IX. fizetési osztályba sorolt segédhivatali igazgatói állásokban előforduló egy többletre vonatkozólag előadja a minister, hogy egy X. fizetési osztálybeli irodatiszt, ki már 16 év óta, vagyis amióta a ministeriumban van, az elnöki segédhivatalban szolgál és a segédhivatali személyzet közt a legterhesebb munkakörök egyikét fáradhatatlan buzgalommal látja el. számfeletti minőségben a IX. fizetési osztályba segédhivatali igazgatóvá neveztetett ki, ezzel szemben azonban eddig viselt és a X. fizetési osztályba tartozó állása nem töltetett be.

Next

/
Thumbnails
Contents