Zárszámadás, 1910
Jelentés az 1910. évi zárszámadásról
348 TÚLKIADASOK STB. AZ „ÁTMENETI" KEZELÉSNÉL a „Gazdasági akadémiák" ágazatnál betöltetett, a berendelt gazdasági tanintézeti igazgató illetményei pedig a fenti rovaton utalványoztattak. Ezen indokolását azzal egészíti ki a minister, hogy az 1910. évi költségvetési előirányzatban az illetményeknek megfelelő előirányzására annak idején az intézkedések inegtétettek. Minthogy azonban erre az évre külön költségvetés alkotása mellőztetett, aszóban levő iletmények megfelelő előirányzásáról csak az 1911. évi költségvetésben lehetett gondoskodni. Előirányzat nélküli kiadások. 7. rovat. A rovartani állomás, valamint a kassai vegykisérleti állomás felszerelésére: utalványoztatott 20.000 K. E czélra az 1910. évi költségvetési előirányzatban 40.000 K irányoztatott elö. Minthogy azonban az 1910. évi költségvetés törvényerőre nem emelkedett, a tervezett hitel rendelkezésre nem állott. Mindazonáltal intézkedni kellett a szóban forgó állomások felszereléséről, mert ha halasztást szenved ezen intézmények uj helyiségeinek elodázhatatlanul sürgős berendezése és amugyis a minimalisra redukált felszerelése, ugy ez az intézmények működésére végzetes veszteséggel járt volna. Az ekkép felmerült kiadásokat tehát hitel hiányában is utalványozni kellett. 8. rovat. A burgonyabétegségek tanulmányozását czélzö kísérletekre és az ezzel kapcsolatos utazási és egyéb költségekre: utalványoztatott • 9.944 K 07 f. Erre vonatkozólag előadja a minister, hogy a szóban forgó kísérletezést, mely a törvényerőre nem emelkedett 1910. évi előirányzat szerint három évre terveztetett, egyrészt a burgonya fodrosodásának és gyürüs betegségének, a burgonyatermelésünket végveszélylyel fenyegető ezen burgonyabetegségek okainak megállapítása, másrészt pedig az a körülmény tette szükségessé, hogy az európai szakférfiak az 1909. évben Strassburgban e tárgyban tartott értekezletükön a berlini és wieni szakintézeteken kivül a magyaróvári növényélet- és kórtani állomást is felkérték ezen kísérletek végzésére. A kísérleteknek az 1910. évben leendő megkezdése elrendeltetett mindamellett, hogy az 1910. évi költségvetési előirányzat, amelybe erre a czélra 1. részletként 10.000 K volt felvéve, törvényerőre nem emelkedett. Minthogy pedig az 1910. évre is érvényes 1909. évi költségvetésben a megkezdett és burgonyatermelésünk érdekében feltétlenül folytatandó kísérleteknél felmerülő kiadások fedezésére szükséges hitel rendelkezési-e nem állott, nem maradt egyéb hátra, mint a kiadásokat az előirányzat keretén kivül utalványozni. FöMmivelósügyi ministerium.