Zárszámadás, 1907

Jelentés az 1907. évi zárszámadásról

349 3. czim. Földmivelésügyi ministerium. 2. rovat. A Herkulesfürdöben leégett vendéglő felépítésére, felszerelésekre és a víz­vezeték létesítésére a ministerium felügyelete alatt álló alapokból felveendő 4"U kölcsön: előirányoztatott 240.000 K, előiratott 140.000 „ kevesesebb 100.000 Kval. Ezen bevételi visszamaradás — a minister indokolása szerint — csak lát­szólagos és szoros kapcsolatban áll a „Beruházások" VI. fejezete 12. cziménél a 12. rovaton a jelzett építkezésre előirányzott hitellel szemben elért azonos összegű megtakarítással 4. czim. Vallás- és közoktatásügyi ministerium. 4. rovat. A kolozsvári uj egyetemi könyvtár czéljaira és az egyetem további fej­lesztésére szükséges telek ára fejében, valamint a könyvtár épitési költségeire köl­csön utján beszerzendő: előirányoztatott 360.000 K, előiratott . . 200.000 „ kevesebb 160.000 Kval, mire nézve a minister a következőket adja elő: A szóban forgó költségekre, több évi költségvetési törvény alapján 1,400.000 K szavaztatott meg, mely összeg kölcsön utján szerzendő be. A fenti bevételi visszamaradás abban találja magyarázatát, hogy a szóban forgó építkezési költségekre az 1906. év végéig a felmerült tényleges szükséglet­nek megfelelően bevételre több íratott elő az előirányzott összegeknél, miért is az 1907. évben előirányzott 360.000 Kval szemben csupán 200.000 K, vagyis 160.000 Kval kevesebbet kellett bevételre előirni. Tárczakölcsö­nökből eredő bevételek. IX. fejezet. Az 1904. évi XIV. törvényezikk alapján eszközlendö beru­házások költségeinek fedezése czéljából kibocsátandó kötvények értéke­sítéséből. I. czim. A m. kir. államvasutak hálózatának kibővítésére és más vasúti beruházások költségeire: előirányoztatott 18,700.000 K. Kötvények ér­tékesítése az 1904: XIV. t.-czikken ala­puló beruhá­zások czél­jaira. czim. A törvényhatósági közutak háló­zatának kiépítésére: előirányoztatott 8,000.000 3. czim. Belügyministerium: előirányoztatott 600.000

Next

/
Thumbnails
Contents