Zárszámadás, 1906
Jelentés az 1906. évi zárszámadásról
74 TÚLKIADÁSOK STB. A „IIENDES" KEZELÉSNÉL. Ő Felsége személye körüli ministerium. más czélokra foglaltatott le s igy az illető szolga részére a megszűnt természetbeni lakása helyett fenti lakpénzjárandóságok voltak utalványozandók. Megjegyzi az állami számvevőszék, hogy az 1905. évi zárszámadást kisérő jelentésének ugyan e helyén bejelentette volt, hogy a „Drágasági pótlékok" czimű alrovat alatt utalványozott 12.597 K 93 fben benfoglaltatik egy ujonan kinevezett segédtitkárnak 320 K 83 f, egy ujonan kinevezett fogalmazónak 252 K 10 f és egy ujonan kinevezett irodaszolgának 35 K, összesen 607 K 93 f drágasági pótléka, a mely részükre 1905. évi illetőség fejében tétetett folyóvá, és hogy e drágasági pótlékok jogosultsága tekintetében az állami számvevőszék a ministerrel az 1870. évi XVIII. t.-cz. 16. §-a értelmében tárgyalást indított. Ezen tárgyalás időközben befejezést nyert és pedig azzal az eredménynyel, hogy miután az 1904. évi I. t.-czikk alapján 1904. évi 530/M. E. szám alatt kiadott kormányrendelet 18. §-a az utóbb ugyané tárgyban 1906. évi 4.600/M. E. szám alatt kibocsátott kormányrendelet 19. §-ában oly magyarázatot nyert, melynek értelmében nevezetteknek a szóban forgó drágasági pótlékra jogos igényük volt: az e tárgyban felmerült észrevétel megszűnt. Az utóbb idézett kormányrendelet 19. §-ának második bekezdése szerint ugyanis az ezen ministeriumnál az egyes fizetési osztályokba ujonan kinevezettek oly összegű drágasági pótlékban részesitendők, mint amennyi az 1893. évi IV. t.-czikkel rendszeresitett fizetési osztályuk legalsó fizetési fokozata után a megállapitott százalék szerint részükre jár, ennél nagyobb drágasági pótlékban pedig a szóban levő alkalmazottak sem részesültek. Horvátszlavon-dalmát ministerium. XVI. fejezet. Horvát-szlavon-dalmát minister és személyzete. Előirányzat nélküli kiadás. 3. rovat. Behajthatatlanná vált fizetési elölegtéritmény végleges elszámolására: utalványoztatott 15 K, mely kiadást a minister indokolása szerint egy elhalt hivatalszolga behajthatatlanná vált fizetési előlegtéritményének végleges elszámolása okozta. Belügyministerium. XVII. fejezet. Belügyministerium. I. czim. Központi igazgatás és földtehermentesitési pénzalap m. kir. igazgatósága. 1. rovat. Személyi járandóságok: megszavaztatott 1,360.859 K — f, utalványoztatott 1,384.769 , 34 túlkiadás 23.910 K 34 f.