Zárszámadás, 1906
Jelentés az 1906. évi zárszámadásról
294 TULKIADÁSOK STB. A „BEBUHÁZASOK"-NAL sürgős voltát nem fogadhatta el indokul arra, hogy a fenti törvényes rendelkezés mellőztessék. Beiuliázások az 1904. évi XIV. t.-czikk alapján. Tekintettel azonban arra, hogy a szóban levő szerződés már tényleg effektuáltatott, az állami számvevőszéknek fent előadott álláspontja a fenforgó esetben már alkalmazást nem nyerhetett; ez okból tehát az állami számvevőszék csak arra kérte a kereskedelemügyi ministert, hogy jövőre intézkedjék az iránt, hogy a szerződések kötésénél az állami számvitelről szóló törvény 40. §-ában foglalt rendelkezések betartassanak. A kereskedelemügyi minister elfogadván az állami számvevőszék álláspontját, az 1907. évi márczius hó 20-án 12.775. szám alatt kelt rendeletével a fenti értelemben intézkedett. Azon további kérdést illetőleg, hogy a szóban levő szerződésben vagy annak jóváhagyási záradékában a szerződéstől járó illeték lerovására nézve az 1881. évi XXVI. t.-cz. 10. §-ában foglalt rendelkezések miért nem vétettek fel, a kereskedelemügyi minister azt a felvilágosítást, adta, hogy a törvényre való hivatkozást azért lehetett mellőzni, mert az illeték viselését a m. kir. államvasutak vállalták el, s igy a hivatott törvény rendelkezései a jelen esetre alkalmazást nem nyerhettek. A kereskedelemügyi minister ezen álláspontját az állami számvevőszék el nem fogadhatta, tekintettel arra, hogy az államvasutak az államnak kereskedelmi vállalatai közé tartoznak, miből önként folyik, hogy az államvasutak nevében kötött szerződések a m. kir. államvasutak mint kereskedelmi vállalat részéről köttetnek, miért is az államvasutak az általuk kötött szerződéseket illetőleg az illetékek tekintetében ugyanazon elbírálás alá esnek, mint bármely más magánvállalat, illetve az államvasutak és valamely magán fél között kötött szerződések épugy illetékkötelesek az esetben, ha az illetékek viselését az államvasutak magukra vállalták, mint abban az esetben, ha e kötelezettség a magánfelet terheli. Ezért az állami számvevőszék arra kérte a kereskedelemügyi ministert, intézkedjék az iránt, hogy a kérdéses törvényes rendelkezés jövőre a szerződésekbe felvétessék. A kereskedelemügyi minister a fennebb hivatkozott rendeletével ily értelemben intézkedett. 7. czim. Vallás- és közoktatásügyi ministerium. Az 1905. évi zárszámadási jelentés 187. lapján foglaltak szerint az 1904. évi XIV. t.-czikk III. fejezete 13. §-ának 5. d) pontja szerint az országos színművészeti akadémia elhelyezésére szolgáló épület megszerzésére 1,000.000 K volt fordítható; ezzel szemben azonban e czélra az 1904. évben 1,001.122 K és az 1905. évben 4.903 K 20 f, vagyis összesen 1,006.025 K 20 f utalványoztatott. Az 1905. évi kezelés terhére utalványozott 4.903 K 20 fre nézve az állami számvevőszék tárgyalást indított a ministerrel.