Zárszámadás, 1906

Jelentés az 1906. évi zárszámadásról

$60 TÚLKIADÁSOK STB. AZ „ÁTMENETI" KEZELÉSNÉL. Vallás-és köz- tud. egyetem kibővítésére és az uj József-műegyetem megépítésére vonatkozó oktatásügyi tervezések abban az időben még a megvalósítás állapotába nem jutottak, díjazást, ministerium. nem kért és nem is nyert. Minthogy azonban nevezett műépítész tanár még mielőtt a törvényhozásilag a lágymányoson engedélyezett uj műegyetem felépítését befejezhette volna, elhunyt, örökösei a fentebb említett műszaki munkálatoknak, a melyek érdekében a boldogult sajátjából tetemes kiadásokat is fedezett, díjazását kérelmezték. Az örökösöknek azt a jogosult kérését megtagadni nem lehetett; viszont a szóban forgó munkálatok a most folyó műegyetemi építkezéssel semmi szerves összefüggésben nincsenek, s tehát az értük méltányosan megállapitott 20.000 K az uj műegyetem építésére a törvényhozás által engedélyezett hitel terhére elszámolható sem volt, a hol különben fedezetre sem talált volna; ez okból a kérdéses tiszteletdíj mint előirányzat nélküli kiadás utalványoztatott. 6. czim. Állami gymnasiumok és reáliskolák. 3. rovat. A budapesti 7 7II. kerületi külső főgymnasium uj osztályainak felszerelésére: megszavaztatott 4.000 K — f, utalványoztatott 4.668 „ 76 „ túlkiadás . — - ^ K 76 f­melyet a minister a következőleg indokol: A növendékek nagyobb szaporodása és az ipari munka árának emelkedése okozta, hogy a szükséges bútorok az előirányzott 4.000 Kán belül beszerezhetők nem voltak 4. rovat. A középiskolai tanárok részére tartandó rendkívüli tanfolyamok költségeire: megszavaztatott 2.000 K, utalványoztatott 2.032 „ túlkiadás 32 K, melyre nézve a minister a következőket adja elő: A rendkívüli tanfolyam az előirányzott 2.000 K költségen meg volt tart­ható, de 32 K pótkövetelése volt egy budapesti vállalkozónak, 7 drb felszerelt ágy szállításáért. A tanárok egy része ugyanis ingyen szállásban részesült s mivel az illető intézetnél nem volt elegendő ágy, azok beszerzéséről gondoskodni kellett. 77. rovat. Nemzetiségi tankönyvekre: megszavaztatott 4.000K — f, utalványoztatott 4.058 „ 50 „ túlkiadás . . 7 58 K 50 f, melyet a minister a következőleg indokol: A közoktatásügyi kormány a nemzetiségi tankönyvek kiadását részint pada­gógiai, részint állami érdekekből segélyezi s e czélra évek óta 4.000 K van költ­ségvetésileg előirányozva. f

Next

/
Thumbnails
Contents