Zárszámadás, 1906

Jelentés az 1906. évi zárszámadásról

TÚLKIADÁSOK STB. AZ r ÁTMENETI" KEZELÉSNÉL. 255 élet. fentartásához szükséges termények birtokába jusson, nehogy az ország ezen Föídmiveiés­, ügyi részében eléggé lényeges áldozatokkal megindult állami felsegélyezési tevékenység mj nj 8t erium. által elért kedvező eredmények veszélyeztessenek, s a lakosság uzsorások kezébe jusson. Ennek meggátlása végett hivatali elődje a ministertanács hozzájárulásával a szükséges terményeknek, első sorban tengerinek 600.000 K erejéig történő beszerzését, a helyszínére történő szállítását s a terményeknek beszerzési áron az érdekeltek között készpénz fizetés ellenében, esetleg a törvényhatóság kellően indokolt kérelmére és jótállása mellet egy éven belül leendő visszafizetés kötelezett­sége mellett történő szétosztását rendelte el. Tekintettel arra, hogy a tengeri csakis a távolabb fekvő vidékeken volt beszerezhető s hogy ezen nagy terménymennyiségnek kisebb részletekben történt kiosztása lényeges kezelési költségeket is idézett elő, csak a felmerülő összes kiadás 5/ G részének, mintegy 500.000 Knak megtérülése várható. Minthogy azonban a nagyarányú leszámolási munkák a pótutalványozási időszak végéig befejezhetők nem voltak és még jelenleg is folyamatban vannak, a várható bevételnek a folyó évben előirt 255.345 K 27 filléren felüli része csak az 1907. évi kezelésben lesz kimutatható. A ministeri indokolás kiegészitéseül megjegyzi az állami számvevőszék, hogy a hasonló jogczimen az 1902 —1905. évi kezelésben már elszámolt 577.321 K 74 frel együtt a kiadások 190G. év végéig 1,130.517 K 02 ft tettek, amivel szemben az 1903—1905. évi kezelésben előirt 527.810 K 49 frel együtt 1906. év végéig 783.155 K 76 f bevétel Íratott elő, melynek figyelembe vételével 1902—1906 évben ezen a czimen az államkincstár által fedezett összes kiadásból 1906. év végén 347.361 K 26 f maradt fedezetlenül. XI. fejezet. Vallás- és közoktatásügyi ministerium. Vallás- és köz­oktatásagyi I. czim. Központi igazgatás. 1. rovat. A külföldi tudományos mozgalmakban való részvétel költségeire : megszavaztatott 8.000 K, utalványoztatott 14.600 „ túlkiadás 6.600 K, melyre nézve a minister a következőket adja elő: „A túlkiadásból 6.000 K a „Corda Fratres" nemzetközi diákszövetség magyai- osztályának államsegélyként engedélyeztetett. Nevezett szövetség az 1906-ik évben Marseilleben nemzetközi diákcong­ressust tartott, melyen a szövetségnek magyar osztálya is részt kivánt venni, a mit azonban saját erejéből megtenni módjában nem állott. A magyar diákszövetségi osztály nemzetközi szereplését egyik fontos eszközé­nek tartom azon mellőzhetlen törekvéseknek, melyek hazánkat a nyugoti kulturál­ministermm.

Next

/
Thumbnails
Contents