Zárszámadás, 1906
Jelentés az 1906. évi zárszámadásról
168 TÚLKIADÁSOK STB. A „KENDES KEZELESNEL. Földuiivclésügyi ministerium. számfeletti lett és az illetményeire utalványozott 3.1 ülj K 07 1' sem talalhatott az előirányzatban szabályszerű fedezetet. A 11.291 K 67 fből még fenmaradó 8.125 K pedig két mérnöknek számfeletti főmérnökké történt kinevezéséből származik. Ezt a kinevezést az a körülmény tette szükségessé, hogy az illetők vezetői állásba helyeztetvén, őket a hatáskörüknek és felelőssegüknek megfelelő fizetési osztályba kellett előléptetni. Megjegyzi még a minister, hogy a „Folyammérnöki hivatalok" és a „Kultúrmérnöki hivatalok" czimek alá tartozó műszaki tisztviselők az 1893. évi IV. t.-cz. 17. §-ának rendelkezése szerint egyesitett létszámba vannak foglalva s ezen egyesitett létszám keretében a „Kultúrmérnöki hivatalok" czimnél négy kir. mérnöki állás, a „Folyammérnöki hivatalok" czimnél pedig három kir. segédmérnöki állás betöltetlenül hagyatott, ami által az előirányzott illetményekkel szemben a két czimnél együttvéve 2.160 K megtakarítás éretett el. 17. czim. Halászat. Ennél a czimnél, amelynek személyi járandóságai és dologi kiadásai között az 1906. évi IX. t.-cz. 6. §-ában az átruházási jog engedélyeztetett, az előirányzott 126.540 K kiadással szemben 282 K 51 f megtakarítás mutatkozik ugyan, megjegyzi azonban az állami számvevőszék, hogy a jelen ágazatnál a törvényhozás által jóváhagyott személyzeti és fizetési állomány egy főmérnökkel és egy mérnökkel túl lett lépve. Ezen létszámtúllépések, valamint az azokkal kapcsolatos illetménytöbbletek utalványozása a törvényhozás előtt az állami számvitelről szóló 1897. évi XX. t.-cz. 33. §-ában foglalt rendelkezések szempontjából igazolást igényelvén, ezekre nézve a minister — a számvevőszékkel folytatott tárgyalásai során — a következőket adja elő: A vizügyi szolgálat körében egyes ágazatoknál rendszeresített műszaki állások egy konkretual statusba vonatván, el nem kerülhető, hogy némely ágazatnál a szolgálat érdekében a szükséghez mérten nagyobb a másiknál pedig kisebb állású személyzet alkalmaztassák, mint az évi költségvetésben fel van véve. Így történt ez a jelen esetben is, a midőn a halászati ügykörben alkalmazott műszaki személyzetnél beállott előléptetés folytán a többletként mutatkozó illetményeket ugyanazon ágazatnál kellett elszámolni, amelynél az illetők alkalmaztatnak, ez a többlet azonban a „Kultúrmérnöki hivatalok" ágazatnál megfelelő kevesblet által ellensúlyozva van. 18. czim. Szőlészet és borászat. Előirányzat nélküli kiadás. 4. rovat. Az amerikai borkivitel érdekében kiküldött ministeri biztos dologi kiadásaihoz való hozzájárulásképen adott állami segély: jtalványoztatott 27 500 K