Zárszámadás, 1906

Jelentés az 1906. évi zárszámadásról

TLÍÍjKIADÁSOK STB A , RENDES KEZELESNEL. 165 A 3. „Épületek fentartása és tisztítása" alrovaton felmerült túlkiadás abból származik, hogy a magyaróvári gazdasági akadémiánál a kertészlakás talajvíz és penészgombák által nagymérvben megrongáltatván, ugy ezen épület,mint a debreczeni akadémiánál az intézői lakás, melynek falai talajcsuszamlás folytán megrepedeztek, helyreállítandó volt; végül a breznóbányai földmivesiskolánál az istálló elkorhadt gerendázatának kicserélése vált szükségessé. Ezen kiadások szükségessége a számadási év folyamán állapíttatván meg, azok fedezetéről az előirányzatban gondos­kodni nem lehetett. A 6. „Útiköltségek és napidijak stb." alrovaton . . túlkiadás merült fel, a melyet részben a kereskedelmi és kiegyezési tárgyalásokkal, valamint a gazdasági tanintézetek­nek akadémiákká történt átszervezésével járó és előre nem látott útiköltségek idéztek elő, részben pedig annak tulajdoní­tandó a túlkiadás, hogy a tanuló ifjúság, valamint az érdeklődő kisgazdák tanulmányi utazásait a rendelkezésre álló hitel arányában korlátozni illetőleg megszüntetni nem mutatkozott czélirányosnak. A 7. „Ügyviteli költségek" alrovaton túlkiadás mutatkozik, amely a gazdasági termények árának általános és lényeges emelkedésén kivül még abban leli magya­rázatát, hogy több intézménynél elemi károk, mint tüz, jégverés és fagy folytán elpusztult termények helyett az állatállomány fentartása érdekében sürgősen készpénzen voltak termények, elsősorban takarmánynemüek bevásárlandók. A 9. „Élelmezési költségek: munkadijváltságok, fize­téses és alapitványos tanulók, valamint állami ösztöndijas tanulók, néptanítók stb. után" alrovaton mutatkozó .... túlkiadás onnét ered, hogy ugy a földmüvesiskolákon, mint a külömböző időleges tanfolyamokon nagyobb számban jelentkeztek a tanulók, mint amennyire az előirányzat egybeállításakor a tapasztalati adatok alapján számítani lehetett. A 11. „Vegyes kiadások" alrovaton a túlkiadás . . amely abban leli magyarázatát, hogy az intézmények gazda­ságainak belterjesebb kezelése folytán a vegyes kiadások, mint p. o. uj üzemtervek készítési és sokszorosítási költsége is emelkedtek. Összes túlkiadás: . . 9.404 K 05 f Földmivelés­ügyi ministerium. 30.150 „ 75 „ 48.291 „ 08 , 3.998 „ 80 „ 2.380 „ 39 „ 97.673 K 69 f;

Next

/
Thumbnails
Contents