Zárszámadás, 1906

Jelentés az 1906. évi zárszámadásról

1 02 TÚLKIADÁSOK STB. A , BENDES" KEZELÉSNÉL. Füldmivelés­ügyi ministerium. A személyi járandóságok 1. „Fizetések, lakpénzek és pótlékok" alrovatán felmerült hiteltúllépés és ez annak tulajdonítandó, hogy az 1906. évre megállapított 46.484 K 3% interkaláris megtakarítás elérhető nem volt. Ugyanis a m. kir. állatorvosok személyzeti létszá­mában bekövetkezett üresedések, figyelemmel az állategész­ségügyi szolgálathoz fiiződő közgazdasági érdekekre, nem különben arra, hogy az állatorvosok létszáma csak a tényleges létszámnak megfelelően van megállapítva és hogy a közigaz­gatási hatóságok az állatorvosok szakszolgálatát hosszabb időn át nem nélkülözhetik, annál is inkább azonnal betöltendők voltak, mert az állatorvos hiánya főleg az állatforgalom és állatkivitel szempontjából az illető vidék gazdaközönsége érde­keinek sérelmével járhat, sőt azok veszélyeztetését idézhetné elő. Fokozta még a túlkiadást az a körülmény is, hogy miként ezt a minister az állami számvevőszék részéről meg­indított tárgyalások folyományaként indokolásában előadja, hivatali elődje által — az állatorvosok kedvezőtlen előlép­tetési viszonyaira való tekintettel, valamint az illetők által teljesített kiváló szolgálatok elismeréséül — az 1905. évi deczember hó 2-dik felében a VIII. fizetési osztályba két számfeletti főállatorvos neveztetett ki, a kiknek magasabb illetményeiről költségvetésileg gondoskodva nem volt. A 3. „Napidijak" alrovaton mutatkozó hiteltúllépés onnan ered, hogy az „Állatorvosi közszolgálat államosításáról" szóló 1900. évi XVII. t.-cz. rendelkezéseinek pontos és zavartalan végrehajtása érdekében az évközben megüresedett tiszti állások teendői az 1. alrovat alatt felem­lített okokból, addig is, míg a végleges betöltés lehetővé vált, helyettesítés utján napidíjas kisegítő személyzet igénybe vételével láttattak el; továbbá, hogy a központban az állat­forgalom és állatkivitel gyors és pontos lebonyolítása érde­kében, az egész éven át a hivatalos órákon kivül alkalmazott személyzet részére a délutáni, sőt az estéli órákban teljesített tevékenységért mérsékelt napidijak engedélyeztettek. Az 5. „Jutalmak, segélyek és tiszteletdijak" alrovaton a túlkiadás mely abban találja magyarázatát, hogy a ragadós állati beteg­ségek elfojtása körül hasznos szolgálatokat teljesítő közegek jutalmazása, valamint az alsóbb fizetési osztályokba sorolt és 11.301 K 53 f 28.855 34 8.557 62

Next

/
Thumbnails
Contents