Zárszámadás, 1905

Jelentés az 1905. évi zárszámadásról

60 INDOKOLANDÓ KÖNYVELÉSEK STB. A ,,RENDES" KIADÁSOKNÁL. Állami szám- a z 1905 évtől kezdve az összes számadási ágaknál a fizetésekkel és lakpénzekkel vevoszék együtt számoltattak el, minélfogva az állami számvevőszék az egyöntetű elszámolás biztosítása végett ugyanebben az értelemben járt el. (Lásd a zárszámadási jelentés G. „Egyéb jelentések" csoportjában az 1905. évi állami zárszámadás alaki beren­dezéséről szóló jelentés e) pontját). Ezenkivül bejelenti az állami számvevőszék azt is, hogy a „Jutalmak és segélyek" alrovaton utalványozott 3.550 Kban 1.050 K rendkivüli pénzsegély foglaltatik. Az 1904. évi november hó 21-én tartott ministertanács ugyanis oly értelmű határozatot hozott, a mely szerint a Budapesten alkalmazott és a XI. és X. fizetési osztályba tartozó nős vagy családos állami tisztviselőknek, nemkülönben a Budapesten alkalmazott összes nős vagy családos állami altiszteknek és szolgáknak, tekintettel az uralkodó drágaságra, két egyenlő részletben esedékes, egyenkint 120, illetőleg 60 K rendkivüli segély engedélyeztessék. A pénzügyministernek a ministerelnökkel történt megállapodása szerint hasonló értelemben voltak rendkivüli segélyben része­sitendők azok a nős vagy családos dijnokok is, a kiknek napidija 4 koronát meg nem halad; ezeknek rendkivüli segélye fejenkint 90 Kban állapíttatott meg. A rendkivüli segélyek első részlete, számszerint 1.050 K, miként ez annak idején bejelentetett, még az 1904. évben utalványoztatott (lásd az 1904. évi zárszámadási jelentés 66. lapján), második részlete pedig az emiitett ministertanácsi határozat és megállapodás értelmében 1905. évi február havában levén esedékes, ebben az időben ugyancsak 1.050 Kval folyóvá tétetett s jogcziméhez képest az 1905. évi kezelés terhére számoltatott el. >zigazgatási XIII. fejezet. Közigazgatási biróság. biróság. 1. rovat. Személyi járandóságok : A közigazgatási biróságnak a törvényhozás által megállapított fizetési és személyzeti állományától 1905. év végével a következő eltérések mutatkoztak, úgymint: a VII. fizetési osztályban rendszeresített két elnöki titkári állás közül az egyik a VI. fizetési osztály illetményeivel töltetett be, a rendszeresített kilencz tanács­jegyzői állás közül pedig — noha csak egy van a VII. fizetési osztályba sorozva — hat állás töltetett be a VII. fizetési osztály illetményeivel, végül a rendszere­sített egy kezelési gyakornoki állással szemben, két kezelési gyakornok van tényleg alkalmazva. Minthogy az állami számvitelről szóló 1897. évi XX. t.-cz. 33. §-a értel­mében oly járandóság nem utalványozható, mely a jóváhagyott — fizetés és sze­mélyzet — állomány rendszeren nem alapszik, ezen eltérésekre vonatkozólag az állami számvevőszék tárgyalást indított a belügyministerrel, mely tárgyalás rendén a belügyminister által rendelkezésre bocsátott ügyiratokból a következők tűnnek ki:

Next

/
Thumbnails
Contents