Zárszámadás, 1905

Jelentés az 1905. évi zárszámadásról

17 tényleg az 1904. évi állami költségvetés beosztásától eltérően könyveitettek, ezeknek elszámolása a tényleges könyvelésnek megfelelően történhetett ugyan, de az eltérés minden ilyen esetben az állami zárszámadás során indokoltan kimutatandó volt. Azokról a tételekről, melyek az 1904. évi állami költségvetés rovatrend­szerébe beilleszthetők egyáltalán nem voltak, jelentésemet mint zárszámadási jelen­tésem mellékletét külön füzetben mutatom be; az ezekre a tételekre, nemkülönben az emiitett költségvetés beosztásától egyéb tekintetben eltérő könyvelésekre vonatkozó indokolásokat és megjegyzéseket pedig a zárszámadási jelentés B. részében az illető ágazatoknál adom elő. Ugyancsak a fentebb hivatkozott 1906. évi II. t.-czikk 3. §-ának végre­hajtásával összefüggésben van az 1905. évi állami zárszámadás alaki berendezésének a kérdése is. Erre nézve jelentésemet az „Egyéb jelentések" közt az 1. sorszám alatt terjesztem elő. Az eddigiekben röviden előadván az állami számvevőszék részéről az 1905. évben gyakorolt ellenőrzés főbb irányelveit és az egyes ügyekre nézve felmerült jelenteni valókat az illető ágazatoknál és e jelentés egyéb megfelelő helyein előadván, itt csupán a következő fontosabb ügyekre kivánom az országgyűlés ügyeimét különösen felhívni. 1. A kereskedelemügyi minister az 1905. évben a ministerelnökség segéd­hivatali főigazgatójának kezeihez 200.000 Kt és a kereskedelemügyi ministerium segédhivatali főigazgatójának kezeihez ugyancsak 200.000 Kt utalványoztatott átalány czimén az államvasutak kezelése terhére. Az első helyen emiitett 200.000 K a rendelkezési alap javára számoltatott el és felhasználásának körülményeiről az állami számvevőszék közelebbi tájékoztatást nem szerezhetett a ministertől. A másik 200.000 K különböző czélokra akkép használtatott fel, hogy részben a felhasználás jogczime, részben a felhasználás és elszámolás mikéntje képezi kifogás tárgyát. Az állami számvevőszék mind a két esetben a minister eljárását a fennálló törvényes rendelkezésekkel összeegyeztethetőnek nem találván, észrevételeit e jelentés B. részében az állami vasutak dologi kiadásaihoz fűzött jelentésében adja elő. („Rendes kiadások": XIX. fejezet, 11. czim, 2. rovat.) 2. A helyi érdekű vasutaknak az 1905. évben is tetemes összegek utal­ványoztalak állami hozzájárulás czimén, mindamellett, hogy a kormánynak egyáltalán nem volt törvényes felhatalmazása az utalványozásra és anélkül, hogy az érdekelt helyi érdekű vasúttársaságok egy része irányában betartattak volna az ilyen vasutak engedélyezése és az állami hozzájárulások biztosítása tekintetében fennálló azok a törvényes rendelkezések, melyek az országgyűlésnek teendő jelentésre vonatkoznak. Az ügy mibenléte ugyancsak e jelentés B. részében a viczinális vasutak segélyezésénél van közelebbről ismertetve. („Átmeneti kiadások": IX. fejezet, 1. czim, 2. rovat.) 2

Next

/
Thumbnails
Contents