Zárszámadás, 1902
Jelentés az 1898. évi zárszámadásról
190 TULKIADÁSOK STB AZ „ÁTMENETI" KEZELÉSNÉL. XIII. fejezet. Vallás- és közoktatásügyi ministerium. I. czim. Központi igazgatás. Előirányzat nélküli kiadások. 10. rovat. Az oxfordi footbal csapat fogadtatási költségeire: utalványoztatott 1.000 K, melyet a minister következőleg indokol: Előkelő angol ifjak keresték föl az elmúlt év első felében Budapestet, Hogy ifjuságunk e vendégei méltóan fogadtassanak, de a magyarságról külföldön táplált vélemény szempontjából is kivánatos volt a kiadás. E mellett az oxfordiak, mint a sport mesterei, példájukkal üdvösen hatottak az ifjúság testi ápolására, 11. rovat. A budapesti nemzetközi diák kongressus költségeire: utalványoztatott 25.000 K, melyet a minister következőleg indokol: A Budapesten tartandó diákkongressus költségeire, helyesebben az azon megjelenő idegen nemzetek ifjúságának fogadására utalványoztatott a fenti összeg. Indokul szolgált a diákkongressusoknak, mint olyanoknak hasznos volta, másfelől a belátás, hogy a tervbe vett kongressusnak Budapesten való megtartása nemzetközi állásunk elismerésére és a rólunk táplált balvélemények eloszlatására igen üdvös hatással leend. Sajnos, a kongressus közbejött elhárithatlan akadályok folytán elmaradt, idegen nemzetek ifjúsága azonban mindamellett szépszámban jött el hozzánk. A kiutalványozott költség egy része az előkészület és a megérkezettek fogadtatására fordittatott, a föl nem használt 3.000 K pedig a számadók által az 1903. év folyamán a kincstárba visszaszállittatott. 12. rovat. A Balaton tudományos monográfiájának költségeire: utalványoztatott 6.000K. Erre nézve a következőket adja elő a minister : „A Balatonról irandó tudományos monografia megjelenhetését biztosítandó, a magyar földrajzi társaságnak az országgyűlés fölhatalmazása alapján több éven át segélyt n3'ujtottam. A munka az eredeti terv szerint 1901. végére volt befejezendő, tehát 1902. évre e czimen semmit sem kértem a törvényhozástól. A tudományos kutatások azonban 1901. év folyamán nem voltak befejezhetők, az anyag földolgozása is nagyobb költséggel járt; hogy tehát a munkálat megjelenését bizonytalan időre el ne odázzam, kénytelen voltam a rendes támogatást 1902. évre is folyósítani." Vallás- és közoktatásügyi ministerium.