Zárszámadás, 1902

Jelentés az 1898. évi zárszámadásról

168 Honvédelmi ebből a „Napidijaknál" mutatkozó 884 K 40 f megtakarítást, a tiszta túlkiadás minis tnum. ^ f e n^ kimutatott 6.635 K 21 fre csökken. A túlkiadás indokolására a minister a következőket adja elő : A „Fizetések és lakpénzek" alrovaton mutatkozó túllépés onnan származik, hogy a tisztviselők és szolgák rendszeresített állásai majdnem egész éven át betöltve lévén, az előirányzott 9.296 K intercalaris megtakarítás teljesen elérhető nem volt. Ehhez járult még azon körülmény is, hogy a kedvezőtlen előléptetési viszo­nyokra való tekintettel egy fogalmazógyakornok, ki három évet meghaladó szolgá­lata alatt teljesen bevált s kinek a horvát nyelv ismerete miatt az itteni szolgá­latban való megtartása igen kivánatos volt, egy díjas fogalmazógyakornoki állás terhére számfeletti segédfogalmazóvá neveztetett ki, nehogy egy neki felajánlott pénzügyi fogalmazói állás miatt az itteni szolgálatból kilépjen. Ezen kivételes kine­vezéshez a pénzügyminister is hozzájárult és azt a ministertanács is tudomásul vette. Ezen számfeletti segédfogalmazói állás azonban már 1902. évi április hó 1-én kiegyenlittetett, s így ebből kifolyólag csak 325 K túkiadás merült fel. A jutamiak és segélyeknél mutatkozó túllépés onnan ered, hogy a csekély javadalmazásu segédhivatali és szolgaszemétyzet közül számosan vannak, a kik nagy családdal birnak és nyomasztó anyagi gondokkal küzdenek s e mellett már is arány­talanul vannak munkával terhelve, úgy, hogy ezen munkát csakis a hivatalos órákon kivüli idő felhasználásával végezhetik el s igy a szoros értelemben vett köteles­ségen túl fejtenek ki munkásságot; ezek tehát méltányossági szempontból nagyobb számmal jutalomban és segélyben részesittettek. Az előirányzat keretén kívül utalványoztatott 332 K 50 f. Ez az összeg egy elhalt nyugalmazott ministeri segédhivatali igazgató és egy elhalt ministeri irodatiszt után hátralékban maradt és behajthatatlanná vált fizetési előleg téritménynek végleges elszámolását képezi. 2. rovat. Dologi kiadások. Az előirányzat keretén kívül utalványoztatott . . . . . . . 3.828 K, melynek indokolására a minister a következőket adja elő : a) A magyar királyi honvéd főtörvényszékhez 1901. évi május hó 1-ével egy alezredes hadbíró előadóként tartósan vezényeltetett. Mivel a ministerium épü­letében a részére szükséges iroda helyiség nem állott rendelkezésre, a bevezényelt­nek pedig szolgálati okokból a főtörvényszéki igazgató közelében kell dolgoznia, sürgős szükségből számára a főtörvényszéki előadó irodaszobája utaltatott ki, mig ez utóbbi részére a honvédelmi ministerium palotáján kivül egy két ablakos szobát kellett bérelni évi 416 K bérfizetés mellett, miként ez már az 1901. évi állami zárszámadásra vonatkozó számvevőszéki jelentés 165. lapján is részletesen indokoltatott. Minthogy pedig a magyar kir. honvéd főtörvényszéknél a személyzeti viszonyok és a ministerium elhelyezési viszonyai egyáltalában nem változtak, a bérletet továbbra is fenn kellett tartani, a miből kifolyólag a kérdéses irodaszobának 1902. évi bére

Next

/
Thumbnails
Contents