Zárszámadás, 1902

Jelentés az 1898. évi zárszámadásról

151 TULKIADASOK STB. A „B.ENDES KEZELESNEL. fokozatába, illetve ugyanezen fizetési osztály 2-ik fizetési fokozatába lépett elő. Vaiiás-ésköz­Ennélfogva jelen esetben a költségvetéstől eltérés csak a 200, illetve a további ^n^toHnm 400 K fizetési többlet megfelelő esedékessége erejéig történt s ezt az a körülmény okozta, hogy a szóban forgó tanerő rangsorigénye az 1897. évi XX. t.-cz. végre­hajtási utasításának 118. §-a értelmében a jelen czim javadalma terhére elégíttetett ki, a mi elől költségvetési fedezet hiányában nem lehetett kitérni. 3. rovat. Az előirányzat keretén kivül utalványoztatott . . . . 310 K, mely összeg egy minden vagyon hátrahagyása nélkül elhalt polgári iskolai tanitó behajthatatlan fizetési előleg-hátralékának kiegyenlítésére, illetve végleges elszámo­lására tétetett folyóvá. 28. czim. Népnevelési intézetek közös szükséglete: megszavaztatott 912.684 K — f, utalványoztatott 999.583, 43 „ túlkiadás". 86.899 K 43 f, melyet a minister következőleg indokol: Tekintettel arra, hogy az állami elemi iskolai tanosztályok száma az előző évivel szemben 400-zal szaporodott s ezek bebútorozásáról, valamint a tanitói személyzet nagyobbmérvü helyettesitéséről gondoskodni kellett s az iskolák nagy száma következtében azok karbantartása is tetemes többköltséget igényelt; a túl­kiadás, a legnagyobb takarékosság mellett is, az iskolák fennállásának koczkáztatása nélkül nem volt elkerülhető. Az állami számvevőszék észrevétele folytán megemlíti a minister, hogy a jutalmak és segélyek rovatának javadalma rendkívüli méltánylást érdemlő esetekben, kivételesen — noha a részletes költségvetésben és annak indokolásában felemlítve nincs is — tanítók özvegyeinek segélyezésére is fordíttatott, mivel a segélyezés nem volt megtagadható, más fedezet pedig nem állott rendelkezésre. Növelte még a túlkiadást egy a központi létszámba tartozó számvizsgáló évi illetményének, valamint a népiskolai ifjúsági könyvtárakat intéző bizottság elnöke és előadója tiszteletdíjának jelen czim javadalma terhére történt elszámolása; mint­hogy pedig ezekről sem a részletes költségvetésben, sem annak indokolásában említés téve nincs, az állami számvevőszék észrevételei folytán a minister ezen eltéréseket az alábbiakban indokolja: rEgy a központi létszámba tartozó szám­vizsgáló a népnevelési osztályba, az elemi gazdasági ismétlő iskolai és kisdedóvodai költségvetések és számadások gyorsabb elintézése végett, állandó szolgálattételre kirendeltetvén, ennélfogva összes illetményei az 1897. évi XX. t.-cz. végrehajtása tárgyában kiadott utasítás 118. §-a alapján — az emiitett osztály hatáskörébe eső fenti hitel terhére vezettetett át." Ezen állandó kirendelés folytán a központi igazgatás létszámából elvont állás még az év folyamán újból betöltetvén, ez által a költségvetésileg jóváhagyott

Next

/
Thumbnails
Contents