Zárszámadás, 1900
Jelentés az 1900. évi zárszámadásról
1. tételhez. Az utazási, költözési és helyettesítési költségeknél felmerült 134.144 K 03 f túllépést általánosságban a lebonyolított nagyobb forgalom idézte elő, a mennyiben ugyanis a sűrűbb forgalom az üzletvezetőségek részéről hathatósabb ellenőrzést tett szükségessé, a külszolgálatnál levő nagy személyzeti létszám mellett pedig a betegedések, illetve a megbetegedett és a fegyvergyakorlatra bevonult személyzet helyettesítése az előrelátottnál nagyobb kiadást okozott. E körülményekhez azonban hozzájárult még a pozsonyi alagutnál beállott forgalmi akadály és az egyes vonalokon előfordult vizáradások, a mennyiben e rendkivüli események folytán egyrészt a forgalomnak fentartása, másrészt pedig a segélyutirányokra terelt erős forgalomnak akadálytalan lebonyolítása hosszabb ideig tartó kihelyezéseket tettek szükségessé. 2. tételhez. A hivatali és irodai szükségletnél kimutatott 784 K 02 f túllépést ugyancsak a forgalom emelkedése következtében nagyobb mérvben szükségessé vált nyomtatványok, menetrend ábrák stb. beszerzésére fordított többköltségek idézték elő. 3. tételhez. A törvénykezési és közjegyzői költségeknél kimutatott 6.705 K 25 f túlkiadást a peres ügyek számának szaporodása idézte elő. Az e czimen jelentkező szükséglet előre pontosan meg nem állapitható s igy eltérések az előirányzattal szemben alig kerülhetők el. 4. tételhez. A hivatali helyiségek bére és fentartásánál felmerült 26.238 K 31 f túllépés főleg a nagyobb forgalom következménye, a mennyiben a laktanyáknak nagyobb mérvben történt igénybevétele folytán a tisztítási, világítási, fűtési és fentartási költségek tetemesen emelkedtek; növelte a kiadásokat továbbá az a körülmény is, hogy a pozsonyi forgalmi akadály miatt a vonatkísérő és mozdonyszemélyzet részére ideiglenes jellegű laktanyák voltak fentartandók. 5. tételhez. A leszámoló hivatalok dologi kiadásaihoz való hozzájárulásnál kimutatott 8.839 K 06 f túllépés a szállítási bevételek emelkedésének természetszerű folyománya, a mennyiben az elért több bevételhez mérten nagyobb volt az a hányad, melyet a leszámoló hivatalok összköltségeiből az államvasutnak fedeznie kell. 6. tételhez. Az adók és közterheknél előállott 97.235 K 65 f túlkiadás első sorban az által keletkezett, hogy Budapest székes főváros tanácsa az államvasutak ingatlana után részben még az előző években teljesített kövezési munkák és csatornázások járulékai fejében igényelt 94.617 K 56 ft csak az 1900. év folyamán számította fel, másodsorban pedig az által, hogy az adókivetések folytán e czimen az előirányzottnál magasabb összegek voltak fizetendők. 7. tételhez. Az egyéb dologi kiadásoknál felmerült 116.189 K 23 f túlkiadást egyrészt az okozta, hogy a magyar folyam- és tengerhajózási részvénytársaságnak bérbe adott hajóknál nagyobbszabásu javítás vált szükségessé, melynek későbbre való halasztása nem lett volna czélszerü; másrészt az idézte elő a túlkiadást, hogy a forgalomból kivont, de az üzlet által el nem használt építmények értéke a fennálló szabályok értelmében e rovatból téríttetett meg. Ezek azonban