Zárszámadás, 1900
Jelentés az 1900. évi zárszámadásról
A jelentékeny bevételi visszamaradás oka egyrészt abban rejlik, hogy az állami szőlőtelepek szőlővessző és szőlőoltvány termelésében a fagyok és jégverések tetemes károkat okoztak; továbbá nem lehetett kitérni az elől, hogy az elpusztult szőlők felújításának előmozdítása érdekében a kisebb szőlőbirtokosoknak szőlővesszők és szőlőoltványok a rendesnél mérsékeltebb áron, sőt díjmentesen is ldszolgáltattassanak; másrészt oka volt a visszamaradásnak az is, hogy az állami telepek 1900. évi szőlővessző és szőlő oltvány készlete a hosszan tartó tél miatt az 1900. évi kezelési időszak végéig nem volt értékesíthető, hanem az a késő kitavaszodás miatt a következő évre maradt s igy a bevételek csak az 1901. évi kezelésben fognak jelentkezni. Ezek a körülmények a termények értékesítésénél 500.822 K 92 frel kevesebb bevételt idéztek elő, mint előirányozva volt. Az elhasznált leltári tárgyak értékesítésénél is kevesebb a bevétel az előirányzathoz képest . . . 205 „ 48 „ azon okból, mert a kiselejtezés alá kerülő leltári tárgyakat s az azokból befolyó jövedelem összegét előre pontosan megállapítani nem lehet. Végül a vegyes gazdálkodási bevételek 132 „ 02 „ maradtak az előirányzat mögött, mivel a mezőgazdasági terményekből és a fű árából a kedvezőtlen időjárás folytán szintén nem volt elérhető az előirányzat szerkesztése idejében remélt eredmény. Ezen összesen 501.160 „ 42 f bevételi visszamaradással szemben áll a vegyes kezelési bevételeknél elért 2.326 „ 65 „ többlet, mely az egész rovat bevételi visszamaradását az elől emiitett 498.833 K 77 fre szállítja le. 6. czim. Gazdasági műszaki hivatal és telepítési szolgálat. 3. rovat. A telepitvényesek által fizetendő váltságárak és kamat: előirányoztatott 1,550.000 K — f, A kimutatott bevételi visszamaradás, a melyet az esedékes, de a telepesek által be nem fizetett kamatok képeznek, a ministeri indokolás szerint annak tulajdonítandó, hogy a telepesek sokoldalú fizetési kötelezettségeiknek teljesen megfelelni nem képesek. előiratott 1,341.539 „ 32 kevesebb 208.460 K 68 frel. 4. rovat. Maradvány- és irtvány földek váltságdijai: előirányoztatott előiratott . . 21.000 K — f, 12.838 „ 18 „ kevesebb 8.161 K 82 frel.