Zárszámadás, 1896

Jelentés az 1896. évi zárszámadásról

A tiszolcz-zólyom-brezói helyi érdekli vasút engedélyezése alkalmával, nem­különben az 1895. évi költségvetés indokolásában is jelentés tétetett a törvény­hozásnak arról, hogy a pénzügyi tárcza hozzájárulása a tiszolcz-zólyom-brezói helyi érdekű vasút épitéséhez az 1880. évi XXXI. törvényczikk 7. §-a alapján a zólyom­brezói kincstári vasművek érdekeltsége folytán 300.000 írtban állapíttatott meg. A helyi érdekű vasúttársasággal annak idején e hozzájárulás tárgyában létrejött megállapodások szeriut e három részletben fizetendő hozzájárulás első rész­letének folyósítása több oly feltételtől tétetett függővé, a melynek teljesítése a kincstári vasmííveknek a hozzájárulási összeg megállapitásánál számba vett érdekeit tényleg biztosítja; ily feltételként kiköttetett egyebek között az is, hogy a vasművek és a helyi érdekű vasút között megfelelő szállítási díjszabási szerződés jön létre. Minthogy 1896. év folyamán ez a díjszabási szerződés létrejött, és a helyi érdekű vasút az összes többi feltételeknek is már régebben megfelelt, a hozzájárulási összeg első 100.000 frtos részlete szerződésszerűen 1896-ban ki volt utalvá­nyozandó. Tekintve, hogy az 1895. és 1896. évi költségvetések elkészítésénél a szóban lévő hozzájárulás első részletének esedékessége nem volt még előre biztosan megállapítható, ugy az 1895., mint az 1896. évi költségvetésben e czimen 50—50.000 frt irányoztatott elő. Mig tehát az 1895. évben rendelkezésre állott hitel nem volt felhasználható, mert a fizetés feltételei csak 1896. évben állottak be, addig viszont az 1896. évi 100.000 frtos hozzájárulási részletből 50.000 frt az előirányzathoz képest túlkiadásként jelentkezik. Előirányzatnélküli kiadások. 5. czim. Birtokvételre utalványoztatott 3.4 55 frt 15 kr. E kiadás a dologi végrehajtások alkalmával felmerült birói árverési vétel­árakból és részben már is megtérült bánatpénzekből keletkezett. 6. czim. A kassai pénzügyi épületen teljesített átalakítás költségeire utalványoztatott 440 frt, Ez összeg a kassai pénzügyi épületen elkerülhetlenül és sürgősen szük­ségessé vált, de előre nem látott javítási és átalakítási munkálatok költségének fedezésére volt kiutalványozandó. 7. czim. A kolozsvári pénzügyi palotának csatornával és vízvezetékkel való berendezésére utalványoztatott 774 frt 85 kr. E kiadás onnan ered, hogy a kolozsvári pénzügyi palotának csatornával és vízvezetékkel való berendezésére a mult évben utalványozott 4.226 frt 94 kr (1. Beruházások III. fejezetének 7. czimét) kevésnek bizonyult, a költség pedig természeténél fogva más rovaton engedélyezett hitelből fedezhető nem volt.

Next

/
Thumbnails
Contents