Zárszámadás, 1896

Jelentés az 1896. évi zárszámadásról

és felszerelés pótlására illetve a hadi tartalék készletnek ezen felhasználás folytán szükségesnek mutatkozott kiegészítésére 23.054 frt 60 kr értékű czikkek már az 1896. évben beszerezve, beszállítva és leltárilag számbavéve lettek, még pedig azon szükségletek rovására, melyeknek költségei az 1897. évi költségvetésben az „Át­meneti kiadások" X. fejezetének" 1., 3., 4., 6., 7., 8., 10. és 14. czimei alatt az 1897. évre törvényhozásilag engedélyeztettek. Mindezen beszerzések szintén a honvédség hadkészültségének minden irány­ban való biztosítása érdekében történtek. Az állami számvevőszék megjegyzi, hogy a fentiekben indokolt beszerzések, melyek az 1896. évi ingó vagyon leltárba gyarapodásként fölvétettek, de a melyek a szállítókkal szemben pénzbelileg csak a következő években nyernek kiegyenlítést, az 1896. évi pénzszámadásban akként vezettettek keresztül, hogy értékösszegük egyrészt jelen czim alatt kiadásba, másrészt pedig az „Átmeneti bevételek" VII. fejezetének 4. czime alatt mint előirányzat nélküli tétel bevételbe tétetett. Az ingó vagyonleltárban előforduló ezen 1,049.12 2 frt 85 kr értékgyara­podás abban találja ellensúlyát, hogy ez az összeg, mint tartozás a tárczát terhelő adósságok közé is felvétetett. XII. fejezet. Közigazgatási biróságok. A közigazgatási bíróság czéljaira kibérelt „ Fortuna" épület átalakítási költségeire utalványoztatott 3.600 frt 27 kr. Ez a kiadás a közigazgatási bíróság elhelyezhetése czéljából a várbeli „Fortuna" épületen eszközölt átalakítási munkálatok költségeire utalvánj^oztatott, s ellensúlyozva van a „Rendes kiadások" XII. fejezeténél a „házbérek" rovatán elért megtakarítás által.

Next

/
Thumbnails
Contents