Zárszámadás, 1896

Jelentés az 1896. évi zárszámadásról

Az orsz. kiállítás érdekében állott e kongresszusnak az 1896-ik év folyamán való megtartása, a mikor a művelt nyugat legkiválóbb szakférfiai az orsz. kiállí­táson felhalmozott hazai műkincseket tanulmányozhatták. A tárgyalások a kongresszus létrejötte érdekében csak az 1896-ik év folyamán vezettek eredményre, a mikor már a költségek előirányzásáról nem gon­doskodhattam. A kongresszus szervezésével és rendezésével járó költségekre, de különösen a kongresszuson részt vett szaktudósok között kiosztott, a magyar szent koronáról kiadott maradandó becsű diszműre — a rendezéssel megbízott bizottság gondos elszámolása szerint — 4.000 frtot kellett engedélyeznem, annál is inkább, mert a kongresszus meghívásával hivatalba lépésem előtt a magyar kormány kötelezettséget vállalt s a kongresszus jelentősége elkerülhetlenné tette, hogy e kötelezettség az abban résztvevő szakférfiakkal szemben méltóan érvényesüljön. Minthogy más fedezettel egyáltalán nem rendelkeztem, a pénziigyminister úr hozzájárulásával 4.000 frtot kellett előirányzaton kivül e czélra utalványoznom, mely eljárásomat az 1896. évi szeptember hó 16-án tartott ministertanács tudo­másul vette." 36. czim. A brassói állami főreáliskola korhadt mennyezete gerendázatának helyreállítására : ntalványoztatott 1.042 frt 32 kr. Ezt a kiadást a minister következőleg indokolja: „A brassói állami főreáliskola épületénél végzett kőmives, cserepezési, ács- é> asztalos munkák utófelülvizsgálása alkalmával még 1893-ban megállapittatott, hogy a másodemeleti csapos-gerenda födémek annyira megvannak rongálva, hogy meg­újításuk okvetlenül szükséges. Minthogy a csapos-gerendázatban beállott pusztulásért nézetem szerint a vállalkozó felelős, az eltérő rendszer szerint foganatosított megújítás költségeinek az eredeti tervezés szerint megállapított összeggel felérő része a vállalkozó által letett biztosítékot terheli. E biztosíték igénybevétele miatt azonban a vállalkozó pert folytat a állam­kincstárral, mely pernek végleges eldőltéig is szükséges volt a szóban levő munkálat felújításával megbízott új vállalkozónak 1.042 frt 32 krra rugó járandóságát kifizetni. Ezen összeget, mint előirányzat nélküli kiadást utalványoztam a péuzügy­minister úrnak hozzájárulásával." 37. czim. Az ezredéves orsz. kiállításon felhalmozott és a magyar nemzeti múzeumnak szánt néprajzi gyűjtemény ideiglenes elhelyezésére és desinficiálására: ntalványoztatott . . . . . . . . .3.000 frt, a melyre nézve a minister az alábbi indokolást közli: „Az ezredéves kiállításból a nemzeti múzeum néprajzi osztálya egy teljes új muzeum óriási anyagával gazdagodott, melynek átvételéről és megőrzéséről gon-

Next

/
Thumbnails
Contents