Zárszámadás, 1894
Jelentés az 1894. évi zárszámadásról
21). czim. A kassai kir. jogakadémia átköltözködési költségeire utalványoztatott 250 frt, A kassai jogakadémia 1894-ig a tanulmányi alapból tartatott fenn és egy düledező egykori zárda-épületben szorongott. Kassa városa a jogakadémia számára egy uj modern épületet emelt, mely az 1894/95. tanév elején rendeltetésének átadatott. Az átköltözködésből 250 frt kiadás merült fel, melyről az 1894. évi költségvetésben, melybe a kassai jogakadémia államosításakor ennek csak rendes szükséglete vétetett fel, gondoskodva nem volt. A szóban forgó kiadást tehát az előirányzat keretén kivül kellett utalványozni, mihez a pénzügy minister és a ministertanács is hozzájárult. 30. czim. Magyar nyelvi póttanfolyamok költségeire utalványoztatott 26.991 frt 12 kr. Ezen utalványozást a minister a következőképen indokolja : „Úgy a képviselőház közoktatási bizottságában, mint a sajtóban mindinkább hangosan nyilvánult azon kivánalom, hogy a magyar nyelv tanításáról szóló 1879. évi XVIII. t.-cz. szigorúan végrehajtassék, tehát, hogy a magyarul nem tudó tanítókkal szemben czélhoz vezető eljárás követtessék. — Elrendeltetvén az ily tanítók összeírása; jelentékeny számuk arra indított, hogy különösen azon tanítóknak, kik az 1868. évi XXXVIII. t.-cz. értelmében (régibb képesítés alapján) formaszerü tanítói jogosultsággal birnak ugyan, de magyarul gyengén, avagy fogyatékosan beszélnek, alkalom nyujtassék magyar nyelvi ismereteik kibővítésére, s az 1879. évi XVIII. t.-cz. által kivánt képesség megszerzésére. Ez okból hivatali elődöm az ily tanítók számára az 1894. évi nyári szünidőben póttanfolyamok tartását találta szükségesnek. De amennyiben ily póttanfolyamok költségeire az 1894. évi költségvetésben előirányzat nem volt, a számitások szerint pedig erre 36.000 forint lett volna szükséges, hivatali elődöm ezen előirányzatnélküli kiadáshoz a pénzügyminister úr hozzájárulását kikérte, és az a mult évi 39.438. sz. a. átirattal meg is adatott." X. fejezet. Honvédelmi ministerium. 0. czim. Az uj főruharaktári épület berendezésére és a lovassági karabélyok elhelyezése végett a központi fegyverraktár kiépítésére és berendezésére négy évre engedélyezett 00.000 frt harmadik részlete: megszavaztatott 15.000 frt — kr utalványoztatott 17.227 06 túlkiadás . 7 . 7 . . 7 2.227 frt 06 kr.