Zárszámadás, 1892
Jelentés az 1892. évi zárszámadásról
szorosabb értelmében vett túlkiadást képez s melyet előre nem látható s a vezetéstől nem függő körülmények okoztak." „Az első kategóriába, vagyis azon kiadások közé, a melyek részint már az ezen évi bevételeket, részint pedig a vagyon-állományt gyarapítják, a következők tartoznak: Hizlalandó szarvasmarha vásárlására 61.975 frt 51 krral többet kellett kiadni, miután az előirányzat a birtokokon csak évenkint, egyszeri hizlalásra történt, ellenben a meglevő takarmánykészletek értékesítése czéljából, de meg a szükséges nagyobb trágyaelőállitás, valamint a bevételnek a hizlalás jövedelmével való szaporithatása végett a kisbéri, bábolnai és mezőhegyesi ménesbirtokokon kétszeri hizlalás volt indokolt. Ezen intézkedéshez a pénzügyminister ur is hozzájárult ; továbbá megjegyzendő, hogy némileg csökkenii ezen túlkiadást az ezzel kapcsolatos másik alrovaton: „nyári hizlalásra való ürük vásárlása" eszközölt 4.210 frt 75 krnyi megtakarítás, mivel a hízott tininek az év folyamán ki nem elégíthető ára következtében hizlalásra ürük nem vásároltattak." „Egyéb állattenyésztési és tartási ágak között, a szarvasmarha-tenyésztésnél mutatkozó 5.068 frt 58 krnyi többlet onnét ered, hogy a kisbéri ménesbirtokon a tehenészet létszámát, a melyet az előbbi években betegség elharapódzásának meggátlása végett erősebben kellett mustrálni, szükséges lévén kiegészíteni, erre a czélra a bábolnai ménesbirtok növendékállatai közül 20 drb tehén és üsző és 1 drb bika adatott át a fenti értékben, minélfogva ezen összeg csakis átszámításból ered s ugyanannyival növeli a bevételt is. Ezzel rokontermészetű az „egyéb általános gazdasági kiadások" alrovatán mutatkozó 2.267 frt 18 krnyi túllépés, mely főleg onnét ered, hogy a bábolnai ménesbirtok ez évben több tejet adott át a kisbérinek feldolgozás végett." „A juhtenyésztésnél fölmerülő 7.427 frt 20 krnyi túlkiadás a kisbéri ménesbirtok juhtenyésztésében beállott részleges irányváltozás következménye. Ezen birtokon ugyanis eddig a fésűs gyapjas törzsnyáj mellett egy angol húsjuhnyáj is tartatott fenn, mely azonban éveken át sem tudott kielégitőleg meghonosodni, ugy, hogy a nagyobb mérvű meddőség és elhullások folytán érezhetőbb károkat okozott, minek következtében a tenyésztéssel fel kelle hagynom. Nehogy azonban ennek folytán a birtokon szükséges juhiétszám egyszerre nagyot csökkenjen, a feloszlatás fokozatosan terveztetett, de mivel ugyanezen évben egy hazai jó hírnévnek örvendő fésűs gyapjas nyáj megvételre felajánltatott, a pénzügyminister ur hozzájárulásával intézkedtem, hogy ezen nyáj megvétessék. Ily módon lehetséges volt a veszteséggel járó angol nyájat egyszerre eltávolítani, s másrészt az emiitett hazai törzset a netaláni feloszlástól megmenteni; az angol húsjuhok ugyanezen évben hizóba állíttatván, részint még ugyanezen, részint pedig a következő számadási év javára értékesíttettek. Igásmarha vásárlására 12.312 frt 75 krral többet kelle kiadni, részint az igásállatoknak az év folyamán köztudomásúlag tetemesen emelkedett ára, részint pedig azon körülmény következtében, hogy egyes birtokokon a tinóévjáratból az elő-