Zárszámadás, 1890
ÁLLAMI ZÁRSZÁMADÁS AZ 1890. ÉVRE
kiadások. Az előirányzattal szemben a folyó évi utalványozás több frt kr kevesebb frt kr Észrevételek. 14.675 571 16.145 85 V 5 32.800 50 V, 2.767 64 l/ s 15.681 62 53 20'A 12.929 44.322 2.365 92 55 14 53.615 69 1887 óta állandóan 60 frtnyi havi dija volt; különben az említett munkavezetői állás az 1891. évi költségvetésben már rendszeresített illetményekkel évi 700 frt fizetés és évi 150 frt lakpánzzel van felvéve. A költözködési költségre vonatkozólag továbbá a minister azt a felvilágosítást adta, hogy ennél a tanintézetnéi költözködési költségekről ugyan nincs gondoskodva, de az utalványozott összeg engedélyezése rendkívüli körülmények miatt volt szükséges. Ugyanis az 1888/9. tanév végével elodázhatlanná vált, hogy egy az emiitett tanintézetnél alkalmazott rendes tanár a szolgálat érdekében onnan mielőbb máshová helyeztessék át. Minthogy pedig a más tanintézeteknél működő hasonló szakképesítésű tanárok közül csakis a trencséni felsőbb leányiskolánál alkalmazott tanár volt a megüresendő helyre Brassóba áthelyezhető, intézkednie kellett az emiitettnek a brassói állami kereskedelmi, s ezzel kapcsolatos közép faipariskolához áthelyezése iránt, a minek költsége, tekintettel arra, hogy az illető tanár családos ember, 445 frt 45 krt ve.t igénybe. Egyébiránt ezen áthelyezési költségre a brassói állami kereskedelmi iskola rovatán rendelkezésre állott hitel nem csak elegendő fedezetet nyújtott, hanem még 662 frt 48 kr megtakarítás is történt az emiitett rovaton. 3. czim 24. rovatához. (Elemi és polgári férfi-tanítóképzők.) A költségvetés részletezésétől annyiban történt eltérés, hogy a minister az intézeti orvosok fizetéseinél 220 fittal, a tanárok lakpénzeinél 300 frttal, a tornamesterek lakpénzeinél 100 frttal, az ipartauilók lakpénzeinél pedig 10U frttal többet, végtére személyi pótlék fejében 250 frtot, köztartási dij fejében 240 frtot utalványozott. Erre vonatkozólag a minister az állami számvevőszékkel felvilágosításul közli, hogy az intézeti orvosok részére megszavazott 2.400 frttal szemben kimutatott 2.620 frtban foglaltatik az az összeg is, mely az 1. kerületi képezdében az orvos tiszteletdiján kivül az egézségtan és boneztan előadásáért fizettetik és tulajdonképen az óraadók javadalmát terheli. A 240 frtnyi köztartási dij a dévai segédtanárnak az 1886. évi 37.785. sz. rendelettel folyósittatott. A személyi pótlék czimén kimutatott 250 frtból a dévai zenetanár az 1884. évi 7579. sz. rendelet alapján 150 frtot, egy iglói tanár pedig az 1887. évi 34.879. sz. rendelet alapján 100 frtot élvez. A tanárok lakpénzeinél egynek időközben folyóvá tett illetményére fedezet nem állott rendelkezésre, az 1892. évi költségvetésben leendő felvételre azonban a kérdéses 300 frt előjegyeztetett. A tornamcsterek 150 frttal megszavazott lakpénzén kivül a dévai élvez még 100 frt lakpénzt, mely összeg az 1892. évi költségvetésbe felvétetett. Az ipartanitólc lakpénzeinél mutatkozó 100 frt többlet onnan ered, hogy a budapesti egyik müfaragó 600 frt fizetése és 200 frt lakpénze eddigelé a költségvetésben 800 frttal a fizetések között volt számba véve, mely eltérés az 1892. évi költségvetésben lett a helyes felvétel által kiegyenlítve ; ennek a 200 frtnak a lakpéuzekliez való számítása mellett tulajdonképen 100 frt megtakarítás mutatkozik. 3. czim 25. rovatához. (Elemi és polgári tanitónö-képzők)A részletes költségvetéstől a minister annyiban tért el, hogy 6 rajztanárnak rendszeresített fizetésére 500 frttal, 12 segédtanitónö helyett 13 részére 200 frttal, 3 franczianyelv tanítónő helyett 4 részére 320 frttal, 6 gyakorló iskolai tanitó helyett 7 részére 600 frttal, továbbá a lakpénzeknél a tornamesterek részére 50 frttal többet utalványozott. A ministernek folyó évi julius hó 14-én 1.381. eln. sz. a. az áll. számvevőszékhez intézett átirata szerint: a költségvetéssel szemben a rajztanároknál mutatkozó 500 frt többlet onnan ered, hogy a Budapest II. ker. képezdénél alkalmazott rajztanár illetménye a költségvetésileg felvett 500 frt helyett az 1890. évi 15.634. sz. intézkedéssel 1.000 frttal lett megállapítva, ez a többlet azonban a rendes tanárok létszámában fennálló üresedés által ellensulyoztatik. A segéd tanítónőknél mutatkozó 200 frt, eltérés onnan ered, hogy a Budapest II. ker. képezdénél költségvetésileg 2 tanítónő részére megszavazott 1.600 frt javadalom terhére tényleg három van alkalmazva 600 frt fizetéssel, ezek közül azonban egyik rendelkezési állapotba helyeztetvén, szolgálattételre a budapesti felsőbb leányiskolához osztatott be, ennek illetménye tehát tulajdonképen a felsőbb leányiskolák javadalmát terhelné. A franczia nyelvtanitok 320 frt többlete a kolozsvári képezdére esik, a hol az 1890. évi 48.543. sz. rendelettel 10 havi felosztással 320 frt dij utalványoztatott, mely dij azonban 1891. év január végével már megszűnt. A gyakorló iskolai tanítónők 600 frt többletét Polereczky Istvánnak 1887. évi 37.743. sz. rendelettel történt alkalmaztatása okozta. A tornatanitók lakpénzeinél mutat-