Zárszámadás, 1890
Részletes jelentés az 1890. évre
Az igazságügyi tárczánál. 1. A „Beruházások" VII. fejezete, 1. czime alatt: „Törvénykezési s ügyészségi uj építkezésekre, átalakításokra és felszerelésekre" 1889-re megszavazott 125.000 frtnyi hitelből: utólagos fölhasználás czéljából az 1889-ki pótkezelés végéig utalványoztatott 1.260 frt 31 kr, 1890. évben ugyanott fölhasználtatott . . . . 162 „ 65 „ maradt 1891-re . 1.097 frt 66 kr. A szombathelyi törvénykezési építkezés 1889. évi október elején befejeztetett ugyan, de ekkor már többrendbeli pótmunka foganatosításának szüksége jelezt.etvén, az 1889. évi hitelből az e részben fölmerülő kiadások fedezésére 1.260 frt 31 kr leköttetett. Az épület felülvizsgálatának eredménye azonban csak 1890. évi julius végén közöltetvén az igazságügyministerrel, az ezen felülvizsgálat alkalmából is javasolt munkálatoknak foganatosítása, miután az ide vonatkozó költségvetések már oly időben készültek el, mikor azokat czélszeriien eszközölni nem lehetett, elmaradt s a munkálatok csak a folyó évben tétettek folyamatba, miért is a lekötött összegből fenmaradt 1.097 frt 66 kr hitelmaradványt a fenforgott körülményekre való tekintettel a minister csak az 1891. évben fogja felhasználhatni. A honvédelmi tárczánál. 1. Az ,,Átmeneti kiadások 1 1 VII. fejezete, 4. czime alatt: „Építkezésekre 32 gyalogsági állomáson, a kincstári laktanyákban levő legénységi férőhelyekre és raktárakra" 1889-re megszavazott 480.000 frtnyi hitelből: utólagos fölhasználás czéljából az 1889. pótkezelés végén utalványoztatott 185.135 frt 19 kr 1890. évben a VIII. fejezet, 13. czime alatt fölhasználtatott 176.912 „ 82 „ maradt 1891-re . 8.222 frt 37 kr. Ebből a 8.222 frt 37 krnyi hitelmaradványból a budapesti honvédgyalogsági laktanyatelepen teljesitett építkezéseknél 1891-ben fölmerült költségek végkiegyenlitéseül 7.543 frt 09 kr időközben már fölhasználtatott; a még fönmaradó 679 frt 28 kr pedig, a kérdéses hitel terhére foganatosított építkezések felülvizsgálatából esetleg keletkező költségek fedezésére tartatott fönn.