Zárszámadás, 1890

Részletes jelentés az 1890. évre

azon oknál fogva, mert a megüresedett állásokat az intercalare behozására való tekintet nélkül gyorsan kellett betölteni, s mert a fogházőrszemélyzet számára a megelőző években kiosztott köpenyek nagy részének hordideje az 1889. évvel lejárván, a már teljesen elhasználtakat 1890. évben uj köpenyekkel kellett pótolni. A fogházőrök ruha átalányakép fejenkint 35 frt van engedélyezve, a mely összeg azonban nem mutatkozik elégségesnek a szükséglet fedezésére azokban az években, a melyekben köpenyek beszerzéséről nagyobb mérvben kell gondoskodni. S minthogy a köpenyek hordideje három évben van megállapítva, ezen hordidőre való tekintettel, a szolgaruhaátalánynál minden harmadik évben rendszerint túl­kiadás mutatkozik; s ily év volt az 1890. év is, a melyben majdnem kétharmada a fogházőrmestereknek, fogházőröknek uj köpenynyel volt ellátandó. De ez a túl­kiadás ellensulyoztatik az által, hogy azokban az években, a midőn köpenyek nem szerzendők be, ugyanez átalánynál megtakarítások éretnek el, a mint azt 1888. és 1889. évi zárszámadások igazolják. Egyébiránt az ez alatt a czim alatt engedélyezett összhitelnél a tényleges túlkiadás csak 5.025 frt 14% krra ment, mert a tiszti és működési pótlékok, továbbá az orvosok és lelkészek illetményei, valamint a jutalmak és segélyek alrova­tai alatt 4.428 frt 17 kr takaríttatott meg. 8. czim. Országos fegyintézetek, kerületi börtön, közvetitö intézet és állami fogház. 3. rovat. Mária-nostrai országos fegyintézet: megszavaztatott . . . . 55.008 frt — kr, utalványoztatott . . . . 56.790,, 31 „ túlkiadás 1.782 frt 31 kr. 5. rovat. Nagyenyedi országos fegyintézet: megszavaztatott . . . . 46.880 frt — kr, utalványoztatott . . . . 49.454 „ 27 „ túlkiadás 2.574 frt 27 kr. Indokolás a 3. és 5. rovathoz: Mindkét intézetnél a fegyenczlétszám meghaladta az előirányzatot, A túl­kiadás tehát az élelmezési, ruházati és egyéb házi szükségletek szaporodásában leli magyarázatát. 9. czim. Országos rabsegély- és javítóintézeti alap : megszavaztatott . . . 305.210 frt — kr, utalványoztatott . . . 315.499 „ ll^ kr, túlkiadás 10.289 frt 11 x/ 2 kr. Minthogy az alap jövedelméből — az ennek terhére eső kiadások levonása után — megmaradó összeg, mint rendelkezésre maradt egyenleg, kiadásba tétetik: a bevételnél (Rendes bevételek IX. fej. 6. czime) az előirányzattal szemben mutat-

Next

/
Thumbnails
Contents